Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a Kerekdomb Fesztivált szeptember 19. és 21. között a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tállyán, ahol a könnyűzenén túl színházi programok, irodalmi események és aktív pihenés is várja az érdeklődőket - közölték a szervezők az MTI-vel.
Mint írták, a Vincellér Ház Nagyszínpadán kapnak helyet a magyar zenei élet olyan képviselői, mint az Elefánt, a Analog Balaton, Szabó Balázs Bandája, a Péterfy Bori & Love Band és a 30y. A zenei programok után a helyszín színházi díszletbe öltözik, ott Ábel Anita és Szabó Simon szereplésével a Házastársas című darabot láthatja a közönség.
A Palota Borházban többek között fellép majd Sisi, Lil Frakk, a Duckshell, a Fiúk és a Vecsei H. Miklós által életre hívott QJÚB is, de a Hangfoglaló Program felfedezettjei közül a Kisbetűs Ünnepnapok, Cibi és a WXLFESS műsorát is itt láthatja a fesztiválközönség. A Szűcs Pincészetben Áron András lép majd fel, akit a Jazzbois, Sena Dagadub, a Swim Swim Naked, a Palo Canto, a Kale Lulugyi, Gently Da Spittah' és a szlovák Jóvilágvan koncertje előz meg.
Aki nyugodtabb hangulatra váltana, bármikor betérhet a Bagolyvárba, ahol a Libido, Beretka Ádám, Hegedűs Józsi, az egy5egy és Géem "bensőséges hangulatú előadását csípheti el". Hasonló atmoszférában vár mindenkit a Nyerges Udvar is, ahol Kemény Zsófi Szirtes Edinával zenél, továbbá itt lép fel haidubianka, Villő és a Hűvös, valamint a Myrstus Akusztik és a Nosnach! is - közölték.
A szervezők a zene mellett több kulturális programmal készülnek a fesztiválközönségnek, a Mailloth-kastély termeiben például a jótékonysági borkóstolótól a Malter Vándor Filmfesztivál filmjein át rengeteg program kap helyet. Többek között lesz szlovák-magyar kiállítás, beszélgetés a Z generáció kultúrafogyasztásáról, valamint Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét is levetítik, melyet szintén egy eszmecsere követ.
A kastély második emeletén digitális művészeti kiállítás is látható lesz, ezen felül itt három napon keresztül a digitális térről és a mesterséges intelligenciáról folyik majd diskurzus. A helyszín a legkisebbek időtöltéséről is gondoskodik, árnyjáték, ringató és színházi előadás is várja őket.
Az Alkotóházban több mesterség is bemutatkozik, a Tokaj Art Wine Barka Galériában pedig - amellett, hogy a Semmi és végtelen című kiállítás otthona - zenés irodalmi programokkal várják a közönséget. Csemer Boglárka Boggie, Kemény Zsófi és Juhász Anna közös műsorral érkezik erre a színpadra, Ávéd János és Vecsei H. Miklós közösen Visky András Kitelepítés című művét dolgozzák fel, míg Oroszlán Szonja és Hajdu Steve Dalversek előadásával igyekszik elnyerni a nézők szívét - fogalmaztak a szervezők.
A felsorolt helyszínek mellett a település több pontja is becsatlakozik a rendezvénybe, hiszen - mint írták - Tállya teljes területe fesztiválhelyszínné változik az év ezen időszakában. Az Evangélikus Templomban komolyzenei koncertek kapnak helyet, a Közösségi Ház pedig színházzá alakul, ahol a szlovák Trepp Színház Szebb, mint Ilona című darabja, Háy János műsora és az RS9 Színház előadásában Nick Hornby Cicikrisztus című darabja lesz látható.
A Kerekdomb Fesztiválon a gasztronómia és a borok is hangsúlyos szerepet kapnak, képviselteti magát többek között a Dévabor, a T3 Borászat, a Somszög Birtok, a Rózsa Pincészet, a Dudovics Pincészet, a Próbakert Lakásétterem és a Lindengarten Gasztro Porta is. A fesztiválra szóló bérletek és napijegyek már elérhetők a rendezvény honlapján.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
A tisztavatás egy jelkép; jelképe az augusztus huszadikai nemzeti ünnepünknek, egyben annak nyitánya is. Ez a rendezvény nagyon sokakat megérint, minden évben sokan követik a helyszínen és az élő közvetítés által egyaránt. A honvéd tisztjelöltek számára négy évnyi tanulás gyümölcse érik be az avatás által.
"Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbb-ben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk" - hangsúlyozta az amerikai elnök. Hozzátette: "nagyon jó esélyük" van arra, hogy a legfontosabb kérdésben is eljutnak a megegyezésig, de "nincs megállapodás, amíg mindenben nincs megállapodás".
Hollik István sokkoló számokat is megosztott: a magyar másfél éves gyermekek átlagosan napi 86 percet töltenek képernyő előtt; 2012 és 2017 között a napi négy óránál több képernyőidő aránya 38 százalékról 97 százalékra ugrott.