A száz éve született - az évszázad mérkőzésén is védett, és nem kapott gólt
2025. július 13. 08:04

A száz éve született Gellér Sándorra, az Aranycsapat tartalékkapusára, az MTK örökös bajnokára emlékezett az Aranycsapat Testület szombaton Keszthelyen, az egykori kiváló labdarúgó sírjánál.

Gellér Sándor játszott az évszázad mérkőzésén, a londoni 6:3-ra végződő diadalon, és annak visszavágóján is, amelyet 7:1-re nyert meg a magyar válogatott Budapesten – idézte fel a keszthelyi temetőben id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke.

Elmondta: szervezetük megalakulása óta fontosnak tartják, hogy a hazának dicsőséget szerző játékosokról - akik például olyan történelmi győzelmeket arattak, mint az évszázad mérkőzése - megemlékezzenek.

Fontosnak nevezte, hogy a közvélemény tudjon arról, hogy Grosics Gyula mellett egy másik kapus is nyolc alkalommal védte az Aranycsapat hálóját. Gellér Sándor kvalitásait jól mutatja, hogy az olimpiai és világbajnoki keretbe is beválogatták, mivel azonban nem lépett pályára a mérkőzéseken, érmet nem kaphatott – tette hozzá id. Lomnici Zoltán.

Az Aranycsapat Testület elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy az Aranycsapat győzelmei nem csupán sporttörténeti jelentőségűek, hiszen a második világháború után egy vesztes, megtört és megalázott nemzet fejét emelték fel nemzetközi győzelmeik, különösen az évszázad mérkőzése, amelyen a veretlen angol válogatottat sikerült Londonban, majd a visszavágón Budapesten is legyőzni.

Ezért lehet azt mondani, hogy az Aranycsapat győzelmei politikailag, a nemzeti öntudat, önbecsülés szempontjából is jelentősek voltak – fogalmazott.

A megemlékezésen id. Lomnici Zoltán Turi Zsolt hagyományőrzővel koszorút helyezett el, mécsest gyújtott, majd fejet hajtott Gellér Sándor sírjánál a keszthelyi temetőben.

A kiváló kapus születésének századik évfordulójáról más szervezetek is megemlékeztek Keszthelyen.

mti
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • A harmadik magyar űrhajós elbúcsúzott a csapattól - Videó
    Az űrhajózásban hagyomány a búcsúzási ceremónia: ekkor köszönnek el egymástól azok a kozmonauták, akik rövidebb ideig tartózkodnak a nemzetközi űrállomáson azoktól, aki fél évig is az állomás személyzetét testesítik meg.
  • Országszerte tart az aratás
    "A szélsőséges időjárás okozta kihívások ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a magyar családok asztalára a mindennapi kenyér odakerülhessen, amiért nem lehetünk elég hálásak" - írta bejegyzésében az agrárminiszter.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
MTI Hírfelhasználó