MÁV-vezérigazgató: a Siemens által szállított valamennyi sorompó teljes körű átvizsgálása indult
2025. június 12. 22:06

A Siemens által szállított valamennyi magyarországi sorompón karbantartási és üzemeltetési auditot végez a cég, amely a jövő hét közepéig tart - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön.

Kiemelte: múlt szombaton két sorompó is elromlott a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon, emiatt aznap egy óránál is nagyobb késések keletkeztek, ami a Budapestről a Balatonra utazó közel tízezer ember közlekedését nehezítette.

Hozzátette: ezeket a sorompókat korábban a Siemens szállította, ezért csütörtökön egyeztettek a Siemens magyarországi vezetőivel.

Elmondta, a Siemens egy teljes körű karbantartási és üzemeltetési audit végrehajtását vállalta minden olyan sorompón, amelyet Magyarországra ők szállítottak.
Nem csak ezen a kettőn, és nem csak a balatoni vonalon, hanem országszerte az összes vonalon. A vizsgálat a következő hét közepére készül el.

"Ahogy ez elkészült, közösen döntünk arról, hogy milyen azonnali beavatkozások szükségesek bármelyik sorompóban, és arról is, hogy a jövőben hogyan fogunk úgy együttműködni, hogy ezek a hibák a lehető legnagyobb mértékben megelőzhetők legyenek, és ne pedig 12 órán keresztül kelljen a balatoni csúcsforgalomban szombaton sorompót javítani" - fogalmazott a videóban.

mti
Címkék:
  • Győztünk!
    A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
  • Vizet a tájba – A Tökös-csatorna is tartalékolja a vízkészletet
    Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
MTI Hírfelhasználó