Forma1 - Verstappen büntetése után Piastri nyerte a szaúdi futamot
2025. április 20. 23:48
Oscar Piastri nyerte a Szaúd-arábiai Nagydíjat, miután Max Verstappen öt másodperces büntetést kapott, amiért a rajt után a pályán kívül előzte meg a fiatal ausztrált. Harmadikként Charles Leclerc ért célba, megszerezve a Ferrari idei első vasárnapi dobogóját.
A szezon ötödik nagydíjának, a japán hétvége óta tartó tripla utolsó futamának Max Verstappen vágott neki az első helyről azt követően, hogy az időmérőt 10 ezredmásodperccel jobb kört futott, mint Oscar Piastri.
George Russell indult a harmadik helyről, Charles Leclerc pedig a negyedikről. A harmadik sorba Andrea Kimi Antonelli és a kiugróan jól teljesítő Carlos Sainz állhatott fel.
Lewis Hamilton a hetedik pozícióból indult, Cunoda Juki a nyolcadikból, Pierre Gasly a kilencedikből, az időmérőn hibázó, a start előtt bajnoki éllovas Lando Norris pedig csak a tizedikről. Számára tehát egyértelműen a felzárkózás volt a cél.
A rajt komoly csatát hozott Piastri és Verstappen között, valamint rögtön egy vitás helyzetet, Piastri ugyanis a célegyenes végén már a rivális mellett, sőt valamelyest előtt volt, a címvédő pedig a bukótérben vette vissza a pozícióját.
Több akcióra aztán nem jutott idő az első körben, Cunoda Juki és Pierre Gasly ütközése után ugyanis pályára küldték a biztonsági autót.
A futam a negyedik körben indult újra, ezúttal egy higgadtabb mezőnnyel: az élen mindenki tartotta a pozícióját. A versenybíróság viszont gyorsan jelezte, Verstappen már öt másodperces büntetéssel versenyez, amiért a pályán kívül előzte vissza Piastrit.
A kemény gumikon startoló, felzárkózást célzó Norris a hetedik körben jött fel a hetedik helyre Sainz előzésével, és eredet Hamilton nyomába.
Verstappen ezalatt hiába próbált, nem tudott komolyabb előnyre szert tenni: a tizedik körben is csak egy másodperccel vezetett Piastri előtt, de Russell is az öt másodperces határon belül volt és Leclerc is annak a határán „egyensúlyozott.”
A tizenharmadik körben Norris és Hamilton kettőse került a figyelem középpontjába, amikor a McLaren versenyzője a célegyenesben lehagyta honfitársát, a hétszeres bajnok azonban gyorsan visszavette a hatodik helyet.
Ezt a következő körben is eljátszották, majd a tizenötödik fordulóban Norris pontot tett a küzdelem végére: lehagyta Hamiltont és maga mögött is tudta tartani.
A huszadik körhöz kanyarodva Verstappen kettő és fél másodpercre növelte előnyét Piastrival szemben, Russellt pedig „ki tudta szorítani” az öt másodperces határon kívülre. Norris eközben Antonellit is levadászta megszerezve az ötödik helyezést.
A kiállásokat az élmezőnyben Piastri nyitotta, amire a Red Bull nem reagált azonnal Verstappennel: a holland a pályán maradt és próbálta növelni előnyét. A bikások egy plusz kört maradtak kinn, ami nem volt elég, Piastri átvette az elsőséget Verstappentől, aki viszont Russellt maga mögött tartotta.
Piastri előnye a kiállások után három és fél másodperc volt Verstappennel szemben, aki pedig hárommal előzte meg Russellt.
Ők hárman ekkor a harmadik, a negyedik és az ötödik helyen álltak, a mezőnyt ugyanis az első etapját – közepeseken – elnyújtó Leclerc vezette, a keményeken alapvetően hosszú első etapra játszó Norrist megelőzve.
Leclerc a huszonkilencedik, Norris pedig a harmincnegyedik körben állt ki, mindketten komoly gumielőnnyel vágtak tehát neki a második etapnak. Norris ráadásul a közepeseken hajtott ki, míg az ellenfelek mind a keményeket használták.
Leclerc a frissebb abroncsokon hamar utolérte Russellt és a harmincnyolcadik körben le is előzte őt a célegyenesben. Mögöttük Norris a közepeseken őrült tempót diktált, volt, hogy egy másodpercet faragott lemaradásából.
A negyvenegyedik körben Norris is megelőzte Russellt és Leclerc után vetette magát, aki majd’ négy másodperccel vezetett előtte. A brit azonban ekkor egy rossz hírt is kapott, a boxutcai vonal érintése miatt (még kerékcseréjekor) ugyanis vizsgálat alá vonták. A büntetést viszont megúszta, mivel nem a „fő vonalat” érintette.
A hajrában Leclerc és Norris kettőséé volt a főszerep, a McLaren pilótája ugyanis folyamatosan csökkentette lemaradását és mindent megtett azért, hogy először DRS-távolságba lopja magát, majd manőverezzen.
Leclerc azonban megőrizte a dobogós helyezést, először vezetve a legjobb három közé a Ferrarit egy 2025-ös vasárnapi versenyen.
A győzelmet a futam második felében magabiztosan versenyző Piastri szerezte meg, aki ezzel idén harmadszor ünnepelhetett F1-es nagydíjsikert. És aki a győzelemmel a bajnoki tabellán is átvette a vezetést. Verstappennek büntetése után be kellett érnie a második helyezéssel. Norrisnak pedig a negyedikkel.
Russell ötödik, Antonelli hatodik, Hamilton pedig hetedik lett, majd a két Williams jött, Sainz, Albon sorrendben. Pontot Isack Hadjar szerzett még a versenyen.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.
Gyurcsány személye fölöslegessé vált. Politikai mérlege siralmas: a valamiből csinált semmit, a sokból keveset. Az MSZP nagy valószínűséggel be sem jut majd a parlamentbe, a DK meg a bejutási küszöb körül szédeleg. Taktika volna a visszavonulása? Érdemes még a nómenklatúra-burzsoáziának Gyurcsánnyal taktikáznia?!