A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a programban, immár közel 13 ezer fiatal vesz részt, illetve a közel 400 középfokú intézményekben bevezetett honvédelem tantárgynak és az általános iskolákban útjára indított Hadapród programnak köszönhetően 50-55 ezer fiatalt tudnak megszólítani a haza védelmének ügyében - mondta az elnök, aki egyben a KDNP parlamenti frakciójának vezetője.
2025. október 3. 12:07
A 2017-ben útjára indított Honvéd Kadét Programban a kezdeti hárommal szemben már 172 középiskola tanulói vesznek részt - mondta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a Honvéd Kadét Konferencia 2025 elnevezésű, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) megtartott tanácskozáson, csütörtökön Budapesten.
A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a programban, immár közel 13 ezer fiatal vesz részt, illetve a közel 400 középfokú intézményekben bevezetett honvédelem tantárgynak és az általános iskolákban útjára indított Hadapród programnak köszönhetően 50-55 ezer fiatalt tudnak megszólítani a haza védelmének ügyében - mondta az elnök, aki egyben a KDNP parlamenti frakciójának vezetője.
A politikus felidézte: a honvédelmi törvény kimondja, hogy a haza védelme nemzeti ügy és az ország biztonsága három pilléren nyugszik. Ezek a Magyar Honvédség képességei, a NATO szövetségi rendszere és az állampolgárok elkötelezettsége és áldozatvállalása.
A honvédség modernizálása zajlik, a NATO - elsősorban az Egyesült Államoknak köszönhetően - erős szervezet, az állampolgárok elkötelezettsége pedig folyamatosan fejleszthető neveléssel, komoly célok kitűzésével, jó példákkal és honvédelmi oktatással.
Ez utóbbiakat szolgálják az olyan programok, mint a kadétképzés - emelte ki.
A képzés keretében a többi között évről-évre sor kerül kadétversenyekre, amelyen ma már közel ezer fiatal vesz részt. A felkészülést segíti az országszerte kialakított öt Honvédelmi Sportközpont, amelyekben lőtereket, oktató- és küzdősport-termeket, és akadálypályákat alakítottak ki.
A honvédelmi nevelést szolgálják a nyáron megrendezett honvédelmi napközis táborok, illetve a fiatalok számára ejtőernyős-, pilóta-, drónpilóta- és búvárképzést is útjára indítottak - sorolta Simicskó István.
Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy már a köznevelés mindent szintjén megfelelő honvédelmi programkínálattal találkozhatnak a fiatalok. Ebben a helyzetben arra kívánják ösztönözni az intézményeket, hogy használják ki a lehetőségeket.
Ezt megalapozza, hogy immár közel 400 intézményben, mintegy 30 ezer fiatal tanulhatja katona oktatók segítségével a honvédelem tantárgyat.
Ugyanakkor idén szeptemberben elindult az általános iskolákban a Hadapród program, amelynek bevezetését 30 intézmény vállalta, a felsőoktatás részére pedig komplett csomagajánlattal rendelkezik a tárca, egyetemi tartalékos programmal, felsőoktatási honvédelem tantárggyal és ösztöndíjrendszerrel - sorolta.
A Honvédelmi oktatást és programkínálatot, mintegy ezer instruktor, mentor, oktató szolgálja. Ezért a honvédelmi miniszter önálló miniszteri elismerést, a Mathia Károlyról a Ludovika egykori oktatójáról elnevezett Honvédelmi Nevelésért Díjat alapít a honvédelmi oktatásban részt vevők részére. Azt először jövőre, a Honvédelem napján adják át - mondta a helyettes államtitkár.
Szegedi László az NKE oktatási rektorhelyettese azt hangsúlyozta: az intézménynek az a küldetése, hogy a haza és a közjó szolgálata iránt elhivatott szakembereket képezzen a magyar állam működtetéséhez.
Ehhez nemcsak szaktudásra, hanem szilárd értékrendszerre is szükség van, amihez pedig nélkülözhetetlen a honvédelmi oktatásban-nevelésben részt vállalók munkája. Őket segíti a 2024 novemberében elfogadott Honvédelmi Nevelési- és Oktatási Keretstratégia is - fűzte hozzá.
A honvéd kadétok személyében pedig olyan fiatalok kezdhetik meg a tanulmányaikat az intézményben, akik választott hivatásuktól függetlenül elkötelezettek a haza szolgálata iránt, illetve lehetőségük van a tartalékosképzési programban részt venni és csatlakozhatnak az egyetem önkéntes tartalékos alegységéhez.
Továbbá a Honvéd Kadét Programban részt vállaló fiatalok többletpontokat kaphatnak a felsőoktatási felvételi során - mondta a rektorhelyettes.
Borítókép: Budapest, 2025. október 2. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke nyitóelőadást tart a Honvédelmi Sportszövetség, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közös rendezésű Honvéd Kadét Konferenciáján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénájában 2025. október 2-án. Mellette Szegedi László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese (b2) és Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára (b). MTI/Kocsis Zoltán
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a programban, immár közel 13 ezer fiatal vesz részt, illetve a közel 400 középfokú intézményekben bevezetett honvédelem tantárgynak és az általános iskolákban útjára indított Hadapród programnak köszönhetően 50-55 ezer fiatalt tudnak megszólítani a haza védelmének ügyében - mondta az elnök, aki egyben a KDNP parlamenti frakciójának vezetője.
Soltész Miklós újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, a sportbajnokságon olyan katolikus, református, evangélikus és baptista fiatalok vesznek részt, akik amellett, hogy jeleskednek a sportban, a közösségeiket is nagyszerűen képviselik.
"A mostani, kihívásokkal teli időszakban felértékelődik a kelet-nyugati együttműködés jelentősége, a kereskedelem, az energiaforrások diverzifikálása, és a nemzetközi szállítási útvonalak fejlesztése. Kazahsztán ezeken a területeken kulcsszerepet játszik a közép-ázsiai régióban" - emelte ki Sulyok Tamás.