Nagy Márton: 200 milliárdos lakásépítési program kezdődik jövő márciustől
A nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a kormány célja, hogy évente legalább 25 ezer új lakás épüljön Magyarországon. Ennek érdekében a következő 5 évben 200 milliárd forintot biztosítanak ingatlanalapok számára három fő célra.
2024. december 9. 16:22
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Gerlaki Bence, gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért, fogyasztóvédelemért, valamint kereskedelemért felelős helyettes államtitkár az Új lakásfejlesztési tőkeprogram témájában tartott ma sajtótájékoztatót - írja a Portfolio. A portál ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 7. és 13. pontja rögzítette, a kormány célja a megfizethető lakhatás támogatása, a lakhatási feltételek javítása, fiataloknak szóló lakásprogram kialakítása. Ennek keretében új, lakásfejlesztési tőkeprogram indul, amelyben a hazai ingatlanalapokon keresztül alaponként akár 30 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak az ingatlanpiaci szereplők, akár nyilvános, akár zártkörű alapok esetén.
Nagy Márton közölte, hogy az ingatlanpiaci- és lakásfejlesztőkkel volt egy előzetes egyeztetés, ezt követően született meg a megfizethető lakhatást célzó program. A miniszter elmondta, hogy a program keretében 200 milliárd forintot biztosítanak ingatlanalapok számára három fő célra: kollégiumépítésre, bérlakásépítésre és újlakásépítésre.
A támogatást öt éven keresztül lehet igénybe venni, az NGM szerint ez az időkeret két lakásfejlesztésre is elegendő lehet. Alapvetően a keresleti programok mellett itt egy kínálati program, amivel az új lakásépítéseknek a növekedését szeretnénk erősíteni - fogalmazott Nagy Márton.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.