Nacsa Lőrinc: A mi erőnk a közösségben van
A Tusványos az a hely, ahol lehet eszmét cserélni, inspirálódni, vitatkozni, világot megváltó gondolatokat megosztani, de a legfontosabb, hogy az itt születő gondolatokból, közös nemzetpolitikai cselekvés legyen - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Tusnádfürdőn, a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján.
2025. július 24. 06:39
Nacsa Lőrinc felidézte: az erdélyi szabadegyetem számos nemzetpolitikai intézkedés, kormányzati program bölcsője volt, ami többletfelelősséget is jelent Tusványos számára.
A magyar nemzetet összekötő háló sokkal szorosabb lett 2010 óta, mert nem csak intézményvezetők, politikusok szintjén nyilvánul meg, hanem a mindennapok szintjén, egyházi személyek, a gyerekpszichológusok, a vállalkozók, a lovas egyesületek, a sportolók, a művészek, a kultúrában dolgozó szakemberek, az újságírók között is
– mondta az államtitkár.
 
Példaként kiemelte: az elmúlt tizenkét évben a Határtalanul program keretében 580 ezer magyarországi diák kapott arra lehetőséget Magyarország kormánya támogatásával, hogy ellátogasson a külhoni nemzetrészekhez, hogy egy diáktársaikkal közös focimeccs vagy egy néptáncest keretében megtapasztalja a nemzeti összetartozás lényegét.
A mi erőnk a közösségben van. Mi nem valami ellen vagyunk, mint az ellenfeleink, hanem valami mellett. Az ellenfeleink úgy határozzák meg magukat, hogy valami ellen vannak, mi pedig úgy, hogy a magyar nemzetért, a magyar nemzeti érdekért
– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.
MTI
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
MTI Hírfelhasználó