Nacsa Lőrinc: 60 önkormányzat részvételével zajlik az idei Nagy Ipoly-takarítás a teremtett világunk védelme érdekében
Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni - mondta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Szobon.
2025. május 13. 20:18
Nacsa Lőrinc, aki az esemény fővédnöke, elmondta, hogy a mára már hagyománnyá vált Ipoly-takarítás keretében létrejövő közösségi összefogás erősebb a szemetelőknél és mindig erősebb azoknál is, akik rombolni akarják a közösséget.
"Éppen ezért öröm számomra, hogy több mint 60 önkormányzat jelentkezett tettre készen arra, hogy ezt a takarítást, ezt a nagy akciót a teremtett világ védelme érdekében lebonyolítsa" - fűzte hozzá az államtitkár.
Nacsa Lőrinc arról beszélt, hogy a teremtett világ védelme annyira közös ügy, hogy határokon is átível, ezért fontos, hogy nagy számban itt vannak a felvidéki önkormányzati vezetők, akik fontosnak tartják, hogy az ő oldalukon is bekapcsolódhassanak ebbe a munkába.
Hozzátette, egy ilyen nagytakarításnak azért is nagy a jelentősége, mert összeismerkedhetnek a különböző helyszínekről érkező önkéntesek egymással.
Természetesen nemcsak közösségi élmény, mert a végén egy sokkal tisztább Ipoly-parttal találkozunk, egy sokkal tisztább környezettel, amelybe jó kimenni sétálni, amelyben jó ott lenni, amelynek jó a közelében élni - tette hozzá a rendezvény fővédnöke.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke, és egyben Pest vármegyei elnöke arról beszélt, hogy a takarításnak az egyik üzenete az, hogy a kereszténydemokrata gondolkodású emberek a természetből annyit használjanak csak fel, amennyire szükségük van és lehetőség szerint meg is óvják azt.
Hozzátette:
a környezettudatosság tekintetében még sok tennivaló van, és fontos elismerni az önkéntesség értékét is, hiszen igen sokan önkéntesen vesznek részt a takarításban.
Amíg valaki bedobja a mikrohullámú sütőt, a hűtőszekrényt vagy a motordarabot az Ipolyba, addig nekünk feladatunk van abban, hogy az ő gondolkodásmódját megváltoztassuk - fűzte hozzá a KDNP alelnöke.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.