A magyarnemzet.hu felületén megjelentek a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter által bejelentett nemzeti konzultáció kérdései, a lap cikkéből az is kiderül, 11 kérdéskör van. A tizenegyedik nemzeti konzultáció mottója: "Magyarország meg tudja csinálni!"
2024. október 28. 09:35
Elsősorban gazdasági szuverenitással és semlegességgel foglalkozik a konzultáció, de a gazdasági növekedés, a bérek emelése, a vállalkozások támogatása és a fiatalok lakhatásának biztosítása is kiemelt figyelmet kap.
Csatlakozzunk-e a kereskedelmi háborúhoz, avagy próbáljunk meg gazdaságilag semlegesek maradni?
Akarjuk-e, hogy a magyar gazdaságpolitika kialakításakor a nyugati mintákat és az Európai Uniót követve cselekedjen a kormány, vagy pedig Magyarországnak a saját útját kell járnia?
Támogassa-e a kormány minden eszközzel a hazai kis- és közepes vállalkozásokat a multinacionális cégekkel szemben is, akik ki szeretnék szorítani a piacról a helyi vállalkozásokat? (A hazai vállalkozók támogatásának egyik formája lehetne, hogy tőkét juttat a kormány számukra. A konzultációban részt vevők ezt támogathatják, vagy pedig dönthetnek úgy is, hogy erre nincs szükség, elegendő hitel áll a gazdasági szereplők részére.)
Megbüntesse-e a kormány az erejükkel visszaélő multikat, vagy pedig fogadja el a brüsszeli szabályokat és ne lépjen fel ezekkel a cégekkel szemben?
Szükségesnek látják-e a magyarok a kormányzat által előre jelzett béremelési programot, vagy pedig bízzák a gazdasági szereplőkre a béreket?
Szükség van-e a munkáshitelre, vagy elegendőek az eddigi támogatások?
Támogathassák-e adókedvezményesen az alkalmazottaik lakbérét a munkáltatók, másrészt pedig hogy a dolgozóknak juttatott SZÉP-kártya felhasználható legyen-e lakásfelújításra is?
Egyetértünk-e azzal, hogy több kollégiumi férőhelyet, új kollégiumokat építsen a kormány? A lakást vásárló fiataloknak kell-e kedvezményes, ötszázalékos hitelt nyújtani, vagy pedig megfelelő és elegendő módon támogatja már így is a kormány a fiatalok lakáshoz jutását a csok plusszal?
Maradjon-e a 13. havi nyugdíj?
Helyesnek tartják-e a magyar emberek azt az elképzelést, mely szerint jövő évtől megduplázná a kormány a gyerekek után járó családi adókedvezményt, vagy pedig azt szeretné-e a többség, ha hazánkban is inkább a migrációt kellene támogatni ehelyett?
Migráció: egyetértünk-e a kormány álláspontjával, avagy el kellene fogadnunk a brüsszeli migrációs politikát.
A visszaküldési határidő: december 20. A postázás most indul.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.