Meg kell sarkantyúzni a lovas kultúra fejlesztését
„Ország, melly fekvésére, éghajlatára, termékére és nemzeti lelkére nézve jó lovakat nevelni, Magyar Országnál különb nincs” – állapította meg Széchenyi István 1828-ban.
2024. augusztus 23. 14:21

Gyerekek a lovas ügyességi versenyen a XVII. Székelyföldi Lovas Ünnepen a gyergyószentmiklósi Krigel Lovaspályán 2024. augusztus 23-án. MTI/Veres Nándor

A Kárpát-medencei lovas programok támogatásával, a lovas kezdeményezések hálózatának megszervezésével erősíteni kell és vissza kell helyezni a világ élvonalába a magyar lovas kultúrát - hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Gyergyószentmiklóson.

Potápi Árpád János fővédnökként köszöntötte a XVII. Székelyföldi Lovas Ünnep résztvevőit, rámutatva: az ilyen népszerű rendezvények alapozzák meg a lovassportok tömegbázisát. Ennek jegyében indította el az államtitkárság a Kárpát-medencei lovas programot, és mindent megtesz azért, hogy 2025-ben a lovasokat, a lovas hagyományokkal foglalkozókat hálózatba kapcsolja.
   
"Számunkra az a legfontosabb, hogy a magyar közösségeket és a közösségek hálózatát nagyon erősre tudjuk összeszőni, ezek a szálak eltéphetetlenek legyenek" - szögezte le a nemzetpolitikai államtitkár.
 

MTI
  • Áder János: most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld történetében
    Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
  • Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
    Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
  • Szent István Intézet: A határtalan gyűlöletnek véget kell vetni!
    Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.
MTI Hírfelhasználó