Macron nem a legnagyobb ripacs Európában. Pragmatikusan, a francia érdekeket követve hadovál, és a nukleáris ütőerőt is a francia nagyság alátámasztására emlegeti. Esze ágában sincs, hogy használja is az atomfegyvert – elemez Stier Gábor.
2024. május 3. 00:00
cnn
Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa biztonságának végét jelentené, ha Oroszország győzne az ukrajnai háborúban. Stier Gábornak, a moszkvater.comfőszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Gondola.
– Főszerkesztő úr, a franciák elnöke szerint Oroszország nem győzhet Ukrajnában, hiszen "ki feltételezhetné, hogy Oroszország ezen a ponton megállna?" Macron szavai azt sugallják, hogy Putyinnak nem volt konkrét oka Ukrajna megtámadására, hanem rossz hangulatában adott parancsot támadásra a hadseregnek. Ám a közember is jól emlékszik arra, hogy az orosz hadsereg hosszú hetekig állt az ukrán határon, s erre a nyilvánvaló fenyegetésre Zelenszkij gúnyolódással reagált. Moszkva egyértelműen kifejezte akkor, hogy mik a céljai, s ma is ugyanazokat sorolja föl. Kiknek akar megfelelni Macron azzal, hogy rettegést kelt?
- A francia elnök nem akar megfelelni senkinek. A francia gloire-t fényesíti, és nem mellesleg saját jövőbeli európai karrierjét építi. Németország gyengülését, egyre mélyebb válságát igyekszik kihasználni arra, hogy Franciaország legyen Európa vezető hatalma. S mivel utolsó elnöki ciklusát tölti, egyben megalapozza saját nemzetközi karrierjét is. E célok érdekében páros napokon az Egyesült Államokkal szemben Európa szuverenitását hirdeti, míg a páratlanokon Oroszországgal szemben agitál. Persze, közben tesz egy-egy apró gesztust a Kreml felé is, hiszen ki tudja, mi lesz ennek a háborúnak a vége. Ha a franciákon múlik, akkor a retorika ellenére Ukrajna veszít. Hogy ez egyben orosz győzelmet is jelent-e, az még a jövő zenéje. Jó eséllyel, de ez a győzelem azért nem lesz elsöprő. Nem mellesleg az egyetlen uniós atomhatalomként felajánlja a francia nukleáris ütőerőt Európa megvédésére, közben szavakban lelkesen szervezi az Ukrajna megsegítésére siető koalíciót, és agitál az önálló európai hadsereg, valamint az európai hadi ipari potenciál megerősítése mellett. Persze a francia hadi iparról sem feledkezik meg, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Európa ne amerikai fegyvereket vásároljon. Közben esze ágában sincs a gyakorlatban is az Ukrajnát támogatók élére állni, hiszen a németek például, de arányosan a lengyelek is jóval több pénzt és fegyvert adtak át Kijevnek, mint a franciák. Azt kell tehát, hogy mondjam, Macron nagyon is racionálisan, a francia hagyományokat követve lép fel. Szavait hallva pedig nem rettegni kell, hanem azokat a helyiértékükön kell kezelni.
– Macron szerint a Nyugat cselekvési határokat szabott magának olyasvalakivel szemben, akinek "már semmiféle ilyen korlátai nincsenek, aki maga az agresszor". Az elmúlt két évben nagyon is egyértelműen látszott, hogy Moszkva éles korlátokat emelt, semmiképp sem akar a NATO-val közvetlenül ütközni. Lódításával Marcron mit akar elérni?
- Miközben azt hangoztatja, hogy Európa nem lehet Amerika vazallusa, a nyugat vezető hatalmával azért nem akar szembe menni, s úgy gondolja, hogy ezzel a kemény oroszellenes retorikával kompenzálja a Washington érdekeit sértő mondatokat. No meg európai vezető szerepre pályázva meg akar felelni a háborúpárti fősodornak is, miközben időnként pragmatikusan taktikai szövetségre lép akár a békepárti Magyarországgal is. Sőt, két harcias kirohanása között elmondja azt is, hogy Oroszországgal egyszer le kell ülni tárgyalni, hiszen nélküle Európa biztonsága elképzelhetetlen.
– Macron úgy fogalmazott, hogy Párizs nukleáris doktrínája nem a korlátozott nukleáris háború, hanem "az elfogadhatatlan mértékű károkozás". Egy atomhatalom biztonságát egyetlen épelméjű politikus sem akarja megingatni, Macron mégis Európa biztonságát félti. Mekkora kockázatot okoz, ha az Európában már jelen lévő politikai ripacskodás államfői szinten is megjelenik?
- Macron nem a legnagyobb ripacs Európában. Mint mondtam, pragmatikusan, a francia érdekeket követve hadovál, és a nukleáris ütőerőt is a francia nagyság alátámasztására emlegeti. Esze ágában sincs, hogy használja is az atomfegyvert. Az Economistnak például a minap azt nyilatkozta, hogy Párizs az élére állna egy az atomfegyverek korlátozásáról szóló új megállapodásnak, amelybe bevonnák Kínát is. Egyébként pedig most éppen a németekkel fizettetné meg az atom arzenál modernizálását. Úgy látom, Oroszország mindezt érti, és bár egyes kirohanásai nem nagyon tetszenek neki, nem esik kétségbe Macron játszmáját látva. Nem is kell, mert Macron megszólalásait leginkább úgy lehet értékelni, mint a választási kampány, a megszokott francia önimádat, és a saját örökségét építő ambiciózus elnök intellektuális hiúságának a keveréke.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
"Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbb-ben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk" - hangsúlyozta az amerikai elnök. Hozzátette: "nagyon jó esélyük" van arra, hogy a legfontosabb kérdésben is eljutnak a megegyezésig, de "nincs megállapodás, amíg mindenben nincs megállapodás".
Hollik István sokkoló számokat is megosztott: a magyar másfél éves gyermekek átlagosan napi 86 percet töltenek képernyő előtt; 2012 és 2017 között a napi négy óránál több képernyőidő aránya 38 százalékról 97 százalékra ugrott.
A nagy múltú rádiós szerkesztő a közlemény szerint arról is beszélt, hogy miképpen vezetett az útja a gyermekkori zenei élményektől és a kántori munkától a Magyar Rádió stúdiójáig, de érintette az 1960-as és 70-es évek hazai kultúrpolitikai kereteit is.