Kocsis Máté felszólította a baloldalt, hogy foglaljanak állást Magyar Péter álhírterjesztéséről
Megbuktatták Bassár Al-Aszad elnököt, majd megjelent egy hír a Magyar Hang nevű propaganda lapban, mely szerint Ferihegyen landolt a szír elnök gépe – ismertette Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a parlamentben elmondott napirend előtti felszólalásában. Hozzátette: az álhírt átvette Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is. Jelezte, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az ügyben.
2024. december 16. 16:22
A Tisza Párt elnökének a posztja bizonyítja, hogy talán ő maga lehetett az álhír gyártója, amivel céltáblává tette Magyarországot – jegyezte meg a politikus, kiemelve: nem lehetett kizárni, hogy az álhírek miatt szír terroristák támadást indítanak magyarok ellen. Ismertette, hogy Damaszkuszban a magyar nagykövetség munkatársait el kellett szállítani, Szíriában pedig tartózkodnak magyarok, akik nincsenek biztonságban. Kocsis Máté feltette a kérdést az ellenzéknek, hogy miért hallgatnak az ügyben. Egyetlen ellenzéki nyilatkozatot sem hallottam az ügyben – hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.
Szerinte három válasz lehet erre: vagy helyesnek gondolják a történteket, vagy nem helyeslik, próbálnak megfelelni a jövőbeni új gazdatestüknek, vagy szerintük minél rosszabb az országnak, annál jobb az ellenzéknek. Foglaljanak ebben a kérdésben állást, különben cinkosok lesznek – tette hozzá.
Mint mondta, a másik téma, amiben konszenzusnak kell lennie, Till Tamás meggyilkolásának az ügye. Jelezte, hogy parlament elé terjesztenek egy javaslatot, ami véget vet a jogvitáknak és a félreértéseknek. Azt kérte, hogy ha a baloldal szerint semmilyen kiskaput nem szabad hagyni a gyilkosoknak, akkor támogassák a javaslatot, ugyanis a házszabálytól való eltéréshez négyötödös többség szükséges. Válaszában Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta: Magyar Péter álhírterjesztése potenciálisan sodort veszélybe magyar embereket, a cáfolat ellenére pedig tovább terjeszti az álhíreket. Célkeresztbe helyezte hazánkat Magyar Péter – fogalmazott. Szerinte az álhírterjesztés azoknak áll az érdekében, akik meg akarják gyengíteni a nemzeti kormányzást és helyette egy bábkormányt akarnak látni hazánkban, aminek a vezetésére Magyar Pétert nézték ki. Mint jelezte, a nemzetbiztonsági vizsgálat a legkevesebb, amit megtehetnek az ügyben, a kormány pedig továbbra is megvédi a magyar embereket.
– A nemzeti konzultáció komoly demokratikus vívmány – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a napirend előtti felszólalásában. Emlékeztetett, hogy tizennegyedik alkalommal kérdezi meg a kormány a magyarokat fontos ügyekben, köztük a családtámogatásokról. Jelezte, hogy a kereszténydemokratáknak különösen fontos az emberközpontú politika és a családok támogatása, mert akkor erős az állam, ha azt erős családok alkotják. A kormány a családok megsegítése érdekében az elmúlt években mintegy 60 intézkedést hozott, majd közülük többet is részletesen ismertetett – tette hozzá. Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában emlékeztetett: 2010-ben családbarát fordulat történt Magyarországon. A nemzeti konzultációról szólva megjegyezte, hogy már meghaladja az egymilliót az íveket visszaküldők száma, és a kérdőíven megkérdezik a magyarok véleményét annak a családi adókedvezménynek a megduplázásáról is, amellyel 2011 óta már 4000 milliárd forintot hagytak a magyar családoknál. A jövő évi költségvetésben a kormány tovább növeli a családtámogatásokra fordítható összeget, amelyet 2010-hez képest megnégyszereztek – közölte az államtitkár.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.