Kétharmados Fidesz-győzelmet hozott volna a tegnap este
A Fidesz–KDNP nyerte a szavazatok 44,61 százalékos arányával az európai parlamenti választásokat, mely teljesítménnyel egy országgyűlési választáson a parlamenti mandátumok kétharmadát (135 mandátumot) is megszerezhette volna – közölte a Nézőpont Intézet hétfőn az MTI-vel.
2024. június 10. 11:02
Közleményük szerint az év eleji várakozásokhoz képest alulteljesítő Gyurcsány-koalíció (8,1 százalék), valamint az Európai Parlamentbe újoncként bejutó Tisza Párt (29,69 százalék) és Mi Hazánk Mozgalom (6,76 százalék) EP-eredménye sem a kormányváltásra, sem pedig a kétharmados kormánypárti többség megbontására nem lenne elég.
Úgy folytatták, hogy több ellenzéki vezető is az előrehozott országgyűlési választásokat tette a vasárnapi EP-választások tétjévé: Dobrev Klára a Fidesz veresége esetén, míg Magyar Péter a Fidesz esetleges 40 százalék alatti eredménye kapcsán emlegette az előre hozott választások szükségességét. Bár egyik várakozás sem teljesült, a Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy az egyes pártok európai parlamenti választási eredményei milyen parlamenti arányokat jelentettek volna egy országgyűlési választáson. Kiemelték, hogy az európai parlamenti választásokat tisztán arányos választási rendszerben tartják, ezért a kormánypártok ebben elért eredménye a többségi elemeket is vegyítő országgyűlési választáson még nagyobb győzelmet jelentett volna. Az EP-választási eredmények országos egyéni választókerületekre bontott eredménye alapján a Fidesz–KDNP nemcsak a belföldi listás versenyt, de 96 országgyűlési egyéni választókerületi mandátumot is elnyerte volna – tették hozzá.
Modellszámításuk során a pártok EP-listájára leadott szavazatokat duplikálták, s abból indultak ki, hogy egyéniben is ugyanannak a pártnak a jelöltjére szavaznak a polgárok, amelynek listájára, így az országos listáról kiosztott mandátumoknál a választókerületi töredékszavazatokat is figyelembe vették – fejtették ki. Ezek alapján a Fidesz–KDNP országos listáról 39, az egyéni választókerületekből pedig 96, összesen pedig 135 országgyűlési képviselői hellyel számolhatott volna, ha június 9-én országgyűlési választásokat tartottak volna, ezzel a 2010 óta kormányzó Fidesz az összes mandátum háromnegyedét is megszerezhette volna – írták. Ezzel szemben az ellenzéki pártok a 2022-esnél is nagyobb vereséget szenvedtek volna: a külön listát állító pártok, feltételezve, hogy minden országgyűlési egyéni választókerületben külön jelöltet állítanak, az EP-választáson kapott szavazatok eloszlása alapján tíz egyéni választókerületben tudtak volna győzni. Listás eredményük és az egyéni választókerületi töredékszavazataik alapján a legnagyobb ellenzéki frakciót Magyar Péter pártja alakíthatná (45 mandátum, az összes mandátum 22 százaléka) a parlamentben, őt követné a jelenleg hárompárti Gyurcsány-koalíció (10 mandátum, a mandátumok 5 százaléka) és a Mi Hazánk Mozgalom (8 mandátum, a mandátumok 4 százaléka) – közölték.
Ezen felül a 2018-as és 2022-es országgyűlési választási eredmények alapján egy nemzetiségi mandátummal számoltak, mellyel ha nem számítanának a becslésükben, nem lenne hatással a kormánypártok kétharmados parlamenti többségére – fűzték hozzá. Azok a pártok, amelyek nem jutottak be az EP-be, önállóan nem lett volna esélyük országgyűlési mandátum szerzésére sem – áll az elemzésben.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.