Dr. Latorcai János: A világháborúk lövészárkaiban valóban létrejött egy bajtársi közösség
Dr. Latorcai János így emlékezett meg az évszázadok magyar hőseiről: Itt vagyunk Kecskemét egyik legrégebbi, még ma is működő temetőjében. Amikor az itt látható első világháborús katona szobrára tekintünk nemcsak a világháborúban elesett katonákra, hanem minden hősre, az elmúlt évszázadok minden meghurcolt hősére emlékezünk.
2025. május 25. 09:56
kdnp.hu/baon.hu Fotó: Bús Csaba
A Kecskeméti Református Egyházközség pénteken katonai tiszteletadás mellett tartotta meg a magyar hősök napja alkalmából rendezett megemlékezését a református temetőben. A koszorúzással egybekötött ünnepség díszvendége Dr. Latorcai János, a Magyar Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke volt.
Az ünnepség hangulatát emelte a katonazenekar zenei műsora és a Kecskeméti Református Gimnázium fiúkórusának katonaénekei, valamint Hegedűs Zoltán színművész szavalata. Az egyházak részéről Kuti József református lelkész és Sárközi Sándor piarista atya osztotta meg a magyar hősökről biblikus gondolatait. Ezt követően Dr. Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet.
Dr. Latorcai János így emlékezett meg az évszázadok magyar hőseiről: Itt vagyunk Kecskemét egyik legrégebbi, még ma is működő temetőjében. Amikor az itt látható első világháborús katona szobrára tekintünk nemcsak a világháborúban elesett katonákra, hanem minden hősre, az elmúlt évszázadok minden meghurcolt hősére emlékezünk.
Ők nem születtek hősnek, de a kor kihívásai és nehézségei közepette hőssé váltak, mert a hazáért képesek voltak a lehető legnagyobb áldozatot, az életüket adni. Ők azok, akiket a kommunista diktatúra felejtésre ítélt, pedig ha valahol, akkor a világháborúk lövészárkaiban valóban létrejött egy bajtársi közösség, a haza védelmében.
Származástól, vallástól, társadalmi státusztól függetlenül egynek kellett lenniük a túlélésben, vagy ha a sors úgy követelte, a halálban. A halálban, amely átértékeli az életet.
Szomorú mementó számunkra az itt látható első világháborús magyar katona szobra is, mely arra emlékeztet minket, hogy a nemzeti függetlenségért, a hazáért való küzdelem minden korban áldozatot hoz.
A világ és benne Európa most forrong, a szomszédunkban testvérháború dúl, melyekben igyekeznek hazánkat is belerántani. A világ a múlt század elejéhez hasonlóan nagy változások előtt áll, de most talán itt, ebben az országban van lehetőség arra, hogy sikerül a béke szigeteként túlélni a 21. század történelmi pillanatait.
A református temetőben a magyar hősök napja megemlékezés koszorúzással zárult, valamint a diákok egy-egy szál fehér virágot helyeztek el a katonasírokon.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Karácsony Gergely szerint beláthatatlan ideig leállhat a BKV, ha nem tud megegyezni a kormánnyal. Felháborító, hogy a főpolgármester a budapestieken verné le a saját alkalmatlanságát! - közölte a közösségi oldalán Janó-Veilandics Franciska, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi képviselője.
A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop, olyan fénylő pont Magyarországon és a kontinensünkön, amely szellemi világítótoronyként segít eligazodni napjaink kihívásai közepette - hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke hétfőn a felújított kecskeméti Pataki-kereszt felszentelésén.
A családbarát Magyarország fontos része, hogy az adórendszer is gyermekközpontú, a kormány ugyanis elismeri azt, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel - hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferencián. Rétvári Bence a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által szervezett eseményen arról beszélt, a családi típusú adórendszert az ellenzék már ideológiai alapon is támadja, és kormányra kerülése esetén meg is változtatná.