"Ez a jelentés még a Biden-adminisztráció alatt született. Az alatt a Biden-adminisztráció alatt, amelyik ellenségként tekintett Magyarországra. Ennek a jelentésnek a Magyarországra vonatkozó részeit David Pressman diktálta" - hangsúlyozta a külügyminiszter.
2025. április 7. 23:07
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Gibran Bászillal, a libanoni Szabad Patrióta Mozgalom párt elnökével a tárgyalásuk után tartott közös sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2025. március 31-én. MTI/Hegedüs Róbert
Az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője által kiadott éves jelentésnek Magyarországra vonatkozó részeit David Pressman volt budapesti amerikai nagykövet diktálta, így került bele mindenfajta álhír és hazugság - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a külkereskedelmi ügyekkel foglalkozó EU-s miniszterek rendkívüli ülését követően arról számolt be, hogy több, korábban amerikai finanszírozásban is részesült hazai sajtóorgánum hivatkozott a nap folyamán az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének éves jelentésére.
Rámutatott, hogy ilyen jelentés egy 1974-ben elfogadott jogszabály alapján minden évben megjelenik, így azt "egyszerűen hazugság" úgy feltüntetni, mintha egy egyedi elnöki rendelet része volna.
"Ez a jelentés még a Biden-adminisztráció alatt született. Az alatt a Biden-adminisztráció alatt, amelyik ellenségként tekintett Magyarországra. Ennek a jelentésnek a Magyarországra vonatkozó részeit David Pressman diktálta" - hangsúlyozta.
"A Magyarországra vonatkozó részek David Pressman egykori budapesti amerikai nagykövet véleményét tartalmazzák, annak a David Pressmannek a véleményét, aki budapesti kiküldetése alatt ellenzéki aktivistaként, gyakorlatilag a magyar ellenzék vezetőjeként viselkedett" - tette hozzá.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy a dokumentum összeállítása során az észrevételeket 2024. szeptember 3-tól 2024. október 17-ig lehetett benyújtani, tehát még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt.
Ráadásul - mint mondta - a dokumentumban azt is írják, hogy annak összeállítása, előkészítése során a tartalmi információkat az Egyesült Államok nagykövetségei szolgáltatták.
"Az nem is kérdés, hogy David Pressmanék mindenfajta hazugságot, mindenfajta rossz hírt, lehetséges álhírt előállítottak Magyarországról, és azt benyomták ebbe a dokumentumba" - húzta alá.
"Én találkoztam már az új amerikai külügyminiszterrel, az új amerikai pénzügyminiszterrel, az új amerikai ügyvivővel Budapesten. Egészen más hangulat, egészen más hozzáállás, korrekt, kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködés jött létre a két ország között, így egészen biztosan a jövőben ilyen hamis állításokkal, ilyen alaptalan vádakkal és rágalmakkal nem kell majd találkozzunk hivatalos dokumentumokban" - összegzett.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A fiatal felnőttek érdeklődésének újjáéledését nemcsak Észak-Írországban, hanem Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és az Ír Köztársaságban is észlelték. Nagy-Britanniában a jelenséget „csendes ébredésnek” nevezik.
Az Izvesztyija értesülései szerint az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit, hogy megnehezítse a tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészületeit. Miközben Washington enyhítette Moszkvával szembeni retorikáját, Brüsszel a 19. szankciócsomag bevezetéséről tárgyal, és negatív hangulatot próbál kelteni a budapesti találkozó előtt.
Moszkva szerint „lehetetlen felfüggeszteni azt, ami soha nem is volt megbeszélve” – reagált Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a nyugati sajtóban megjelent hírekre, miszerint elhalasztották volna Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tervezett találkozóját.