Nyomozás indulhat Karácsony Gergely bizalmi embere, Perjés Gábor valótlan tartalmú vagyonnyilatkozataival kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben egy magánszemély fordult a hatósághoz azután, hogy megírtuk, a párbeszédes politikus több millió forintnyi jövedelmet titkolhatott el.
2023. szeptember 25. 09:04
Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása gyanújával jelentette fel Perjés Gábort, a Párbeszéd politikusát Tényi István. A közérdekű bejelentéseiről ismertté vált Tényi cikkünk megjelenése után fordult az adóhatósághoz. Ismert, a Magyar Nemzet pénteken írta meg, hogy Karácsony Gergely párttársa önkormányzati képviselő a II. kerületben, ezért évente vallania kell vagyoni helyzetéről.
Elfelejtett milliók
Tényi – idézve cikkünket – feljelentésében azt írta, hogy Perjés 2019 novemberében vagyonnyilatkozatában csak azt tüntette fel, hogy az Országgyűlés Hivatalában a Párbeszéd Párt rendezvényszervezőjeként havi bruttó 235 ezer forintot keresett az önkormányzati képviselői tiszteletdíján felül.
Csakhogy a politikus 2016 és 2019 között a Trafó Kortárs Művészetek Háza (röviden: Trafó) felügyelőbizottsági tagjaként, afféle politikai delegáltként évente közel egymillió forintot keresett, de ez a tétel mégsem szerepelt első önkormányzati vagyonnyilatkozatában.
„A dokumentumot 2019. november 11-én adta le, ám a Trafóban még 2019. november 30-ig a felügyelőbizottság tagja maradt, vagyis számot kellett volna adnia jövedelméről ” – áll a feljelentésben, amiben az is szerepel, hogy Perjés 2020 végétől a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagságát kapta meg. Ennek azonban nincs nyoma azóta leadott vagyonnyilatkozataiban (2021, 2022, 2023), ami azért problémás, mert ez szintén fizetett tisztség. Ez éves szinten 780 ezer forintot jelentett 2021-ben és 2022-ben, idén pedig már több mint egymillió forintot.
Tényi az adóhatóságnak írt beadványában azt is megemlítette, hogy Perjés a képviselői bemutatkozásában sem mond igazat, amikor azt írja, hogy gyerekkora óta a II. kerület lakója.
A legutóbbi két vagyonnyilatkozatát már Törökbálinton keltezte, ahol egy luxusotthonnal rendelkezik, és ide van bejegyezve a Karácsony Gergely vezette 99 Mozgalom Egyesület is.
Több bűncselekmény miatt is nyomoznak
Perjés utóbbi mozgalom kétes ügyletei miatt is foghatja a fejét, ugyanis a 99 Mozgalom több mint ötszázmillió forintnyi, állítólag mikroadományokból származó befizetése kapcsán a hatóságok már nyomozást rendeltek el. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás és pénzmosás elkövetésének gyanújával, valamint az OTP feljelentése nyomán már hamis magánokirat felhasználása miatt is vizsgálódik.
Az már csak hab a tortán, hogy a Nemzeti Információs központ nyáron nyilvánosságra hozott jelentése arra mutatott rá, hogy Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom számlájára. A befizetések nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt: 917 695 eurót és 3900 angol fontot fizettek be készpénzben.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
"Végül egy emlékeztető az ukrán döntéshozók számára: a Magyarországról érkező áram kulcsszerepet játszik Ukrajna energiaellátásában…." - tette hozzá Szijjártó Péter.
Két nap alatt három fővárosi busz gyulladt ki, szerencsére nem történt tragédia, de ez sem a főpolgármesteren múlott – írta Latorcai Csaba. Megállapította: a mindennapi közlekedés biztonsága szó szerint lángokban áll, miközben a fővárosi költségvetést az OTP folyószámlahitele mentette meg a teljes csődtől.
Hollik István közölte, az elmúlt fél évben három kiváló magyar filmet látott: a nemzetközi koprodukcióban készült Hunyadi sorozatot, a Futni mentem-et, és a Hogyan tudnék élni nélküled-et, ami egyébként már majdnem egymillió nézőnél tart.