Az élhető vidék lehetősége bontakozik ki
Harrach Péter a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen úgy fogalmazott, a vidéki ember életformája, gondolkodása - természetközeliségéből fakadóan - más, mint a városi ember világa, a vidéki embert élhető világ veszi körül.
2023. november 30. 13:44

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke beszédet mond a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen az Országház Felsőházi termében 2023. november 30-án. MTI/Hegedüs Róbert

Egyre inkább kibontakozik az élhető vidék lehetősége Magyarországon - mondta a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke csütörtökön egy konferencián, az Országházban.

Harrach Péter a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen úgy fogalmazott, a vidéki ember életformája, gondolkodása - természetközeliségéből fakadóan - más, mint a városi ember világa, a vidéki embert élhető világ veszi körül.
   
A tanácskozáson pillanatfelvételt tudnak készíteni a magyar világról, és arról, hogyan él a vidéki ember ebben a világban, valamint, hogy milyen lehetőségeket lát a vidékért felelős kormányzat a jövőben - közölte Harrach Péter.
   
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Falu programot mutatta be, amelynek elindítására - beszámolója szerint - azért volt szükség, mert az 1950-es évektől kezdve, majd a 2000-es években, a Gyurcsány-kormány alatt egyre gyorsabban ürült ki a vidék.
   
Ezt a folyamatot meg kellett állítani, mert a kistelepülések olyan értékeket őriznek, amelyek ha elvesznek, azzal az egész ország veszít - fogalmazott a kormánybiztos.
   
Ezért alakult 2010 után "vidékbarát" kormány, és ezért indították el 2019-ben a Magyar Falu programot, amelynek négy pillérre van: a pályázati rendszer, a falusi csok, a falusi útalapprogram és a helyi gazdasági szereplők támogatása - ismertette Gyopáros Alpár.
   
A programnak köszönhetően már nem a falvak megmentéséről, hanem a falvak versenyelőnyének megteremtéséről lehet beszélni, ráadásul négy éve folyamatosan nő a falvak népessége - mondta.
   
Vecsei Miklós felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos a mélyszegénységben élőknek indított Jelenlét program bemutatása során azt hangoztatta, a legfontosabb, hogy ne "fentről" döntsék el, mire van szükség a falvakban, hanem kérdezzék meg az ott élőket, és vonják be a civileket is, mert "ők nagy eséllyel nem cserélnek értékrendet".
   
A programba bevont 300 településen élő 300 ezer ember legnagyobb problémája, hogy nincsenek céljaik, ők nem csupán szegények, hanem "nyomorúságban" élnek, mert még "jövőképük" és "akaratuk" sincs - hívta fel a figyelmet a miniszterelnöki biztos.

MTI
  • Áder János: most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld történetében
    Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
  • Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
    Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
  • Szent István Intézet: A határtalan gyűlöletnek véget kell vetni!
    Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.
MTI Hírfelhasználó