Az ATP "ismerkedős" interjút közölt Marozsánnal
A rövid kérdez-felelekből kiderül, hogy Marozsán, ha tehetné, Jason Stathammel vacsorázna együtt, mert nagyon kedveli a brit színészt, kedvenc filmje pedig vele a Feláldozhatók, míg eddigi legjobb teniszen kívüli élménye egy évekkel ezelőtti törökországi nyaralás volt a barátaival.
2024. március 27. 12:00

A férfi teniszezők versenyeit szervező ATP is felfigyelt Marozsán Fábián menetelésére a miami 1000-es tornán és a honlapján rövid interjút készített a magyar játékossal.

Az ausztrál Alex de Minaur elleni, közép-európai idő szerint szerda hajnalban játszott nyolcaddöntős mérkőzése előtt közétett miniinterjú felvezetéseként a honlap azt emelte ki a 24 éves magyar teniszezőről, hogy egy évvel ez előttig még egyetlen ATP-versenyen sem lépett pályára, azóta viszont rendszeres résztvevője a sorozat tornáinak, Miamiban pedig a 16 közé kerülésével a legjobb 50 közé lépett előre az élő világranglistán.
   
A De Minaur elleni sikerrel az élő rangsorban már 38. Marozsán negyedik ATP 1000-es viadalán szerepel most, és eddig valamennyin bejutott legalább a nyolcaddöntőbe.
   
A rövid kérdez-felelekből kiderül, hogy Marozsán, ha tehetné, Jason Stathammel vacsorázna együtt, mert nagyon kedveli a brit színészt, kedvenc filmje pedig vele a Feláldozhatók, míg eddigi legjobb teniszen kívüli élménye egy évekkel ezelőtti törökországi nyaralás volt a barátaival.
   
Marozsán teniszkarrierje eddigi legjobb pillanatának az tartja, amikor ráeszmélt, hogy bekerült a legjobb száz közé a világranglistán. Ha csak egy dolgot érhetne el a sportágban, akkor az egy Grand Slam-diadal volna, kedvenc városa Melbourne, a sportágnak köszönhető "legmenőbb" dolognak pedig azt nevezte, hogy a legnagyobb stadionokban léphetett már pályára, azok közül pedig a római a kedvence.
 

MTI
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Augusztus 20. a magyar nemzet egyik legősibb és legfontosabb ünnepe
    Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
MTI Hírfelhasználó