Áder János: Az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
Csak technológiával nem lehet megállítani a klímaváltozást. Szükség van „ökológiai és erkölcsi megtérésre” – erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ürge-Vorsatz Diána fizikussal és klímakutatóval a K
2023. május 22. 12:51
A műsorban, amely a legnépszerűbb videomegosztó oldalon is megtekinthető, Áder János – a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke – bevezetésként utalt Ferenc pápa enciklikájára, mely szerint ökológiai megtérésre van szükség. Ürge-Vorsatz Diána, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke elmondta: munkája során arra jutott, hogy csak technológiával nem lehet megállítani a klímaváltozást. A GDP növekedése mindig környezeti problémákat generál, még nagyon fejlett technológiák esetén is.
A kutató szerint erkölcsi megtérésre van szükség, hogy ne csak az anyagi javak birtoklásáról szóljon a világ. Arra kell fókuszálnunk, ami igazából fontos az életünkben, amitől boldogok lehetünk – tette hozzá. Áder János ehhez kapcsolódóan elmondta, a levegő, a víz és a föld azok az erőforrások, amelyek nélkül nem tudunk élni, pedig ezekkel bánunk a legfelelőtlenebb módon. Ürge-Vorsatz Diána felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi évtizedekben jelentősen szennyeztük a környezetünket. A mikroműanyagokat már a csecsemők is magukba szívják. Ez a folyamat egyre gyorsabb, olyan mértékig szennyezett a világ, hogy hamar élhetetlenné válhat. Meg kell kongatni a vészharangot – hangsúlyozta Ürge-Vorsatz Diána, aki szerint még sok mindent meg tudunk állítani, de fontos az is, hogy „észbe kapjunk”.
Áder János energiaelőállítással kapcsolatos kérdésére az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke megjegyezte: minden alkalommal, amikor energiát használunk fel, annak környezeti lábnyoma van. „Az egyetlen igazán fenntartható energia az, amit sosem kellett megtermelnünk, tehát az, amit megtakarítottunk” – jegyezte meg. Ezért a klímakutató szerint mindig meg kell kérdezni magunktól, hogy biztosan szükségünk van-e a következő egység pluszenergiára. Áder János ennek kapcsán szintén úgy vélte, hogy az az életszínvonal, amit megszoktunk, egyre növekvő energiafelhasználással jár. Szerinte a mi felelősségünk, hogy önmérsékletet tanúsítsunk.
Ürge-Vorsatz Diána erre reagálva arról beszélt, hogy nagyon egyszerű dolgokkal, így a kulturális szokásaink megváltoztatásával, például az öltözködési kultúra átalakításával is sok energiát lehet megtakarítani. A klímakutató kiemelte ugyanakkor, hogy a negatív jelenségek mellett fontos látni, hogy az elmúlt évben sok jó dolog is történt ezen a területen. A legfontosabb az, hogy a világ belátta, jelen pillanatban a klímaváltozás a legnagyobb problémánk. Ez szemléletváltást indított el, ami minden területen jelentkezett. Áder János zárásként szintén azt hangsúlyozta, hogy látni kell a pozitív jeleket, világossá téve mindenki számára, hogy tennivaló azért lesz a következő években is, és a következő generációkra is komoly feladatok várnak.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
A találkozón részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Habsburg György, Magyarország leendő madridi nagykövete - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
A hagyományok erejére nagy szükségünk van. Megtartó erő. Az élő hagyományok nélküli ember talajtalan, könnyen eltéved a világ gyakran hamis ígéretei közepette – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.
A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket - emelte ki az államfő.