A március 15-i keresztényellenes előadás miatt a Hegyvidéki KDNP a kerület egyházügyi és köznevelési tanácsnokához fordult
A Hegyvidéki KDNP szervezete nevében Azbej Tristan, a KDNP kerületi elnöke, valamint Dr. Bólya Boglárka és Hidvéghiné dr. Pulay Brigitta elnökségi tagok levélben fordultak Visi Piroska-hoz, a kerület egyházügyi és köznevelési tanácsnokához a március 15-i, botrányos ünnepi műsor kapcsán.
A levél megfogalmazói választ várnak arra, hogyan történhetett meg, hogy a kerület támogatásával olyan előadás valósult meg, amely keresztényellenes üzeneteket közvetített, kigúnyolta nemzeti hagyományainkat, és elfogadhatóként ábrázolta a droghasználatot – mindezt fiatalkorúak jelenlétében.
Választ várnak, és a hegyvidéki közösség nevében elvárják, hogy a tanácsnok asszony konkrét lépéseket tegyen annak érdekében, hogy ilyen méltatlan eset a jövőben ne fordulhasson elő.
"Kovács Gergely polgármester úr szerint az ünnepi megemlékezés célja a márciusi ifjakra való megemlékezés és a közösségteremtés volt. Nyilatkozatai és tisztsége szerint az Ön programjában is kiemelt jelentőséggel bír a közösségteremtés és a köznevelés. A március 15-én a MOM Kupolában olyan szégyenteljes műsor hangzott el, amely minden közösségi értéket megcsúfolt, és amely példátlan volt eddig a XII. kerület életében" - olvasható a levélben, amelyben a tanácsnok asszonynak az alábbi kérdéseket szegezték:
Ön szerint az előadás tartalmának keresztényellenes és droghasználatra buzdító, azt divatos szokássá emelő része nem meríti ki a gyermekek veszélyeztetésének tényállást?
Mint egyházügyi tanácsnok mi a véleménye erről a műsorról?
Ezt is olyan sikerként értékeli, mint az önkormányzatnak azt az intézkedését, amely megszüntette a kerületi egyházi és cserkészközösségek dedikált pályázati forrását?
Mint köznevelési tanácsnok mi az üzenete a kerületi iskolaigazgatók, pedagógusok, gyerekek és szüleik felé?
Bocsánatot kér, lemond, vagy leereszkedő hangnemben kioktatja őket, mint Kovács Gergely polgármester tette?
Szeretnénk választ kapni arra a kérdésre, hogy miként szólal fel a polgármesternél a történtek ellen?
Egyházügyi és köznevelési tanácsnokként milyen lépéseket tesz azért, hogy ilyen a jövőben soha többet ne fordulhasson elő?
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a XII. kerületi kereszténydemokrata Czelnai Zsolt Farkas így reagált a Kétfarkú Kutyapárt általi polgármester vezette önkormányzati március 15-i eseményre: A "megemlékezésnek" nem tekinthető gondosan kitervelt és beállított ocsmány polgármesteri beszéd, majd az ezt követő "kultúrműsor" nem volt más, mint a keresztény, jobboldali érzelmű és felfogású emberek megalázása, a kereszténység kicsúfolása, a keresztény értékrend bódultan összehordott gyalázása. Az összefüggéstelen, nihilista világszemlélet szánalmasan vigyorgó tagmondatai „dicsekedve” mutatták meg, hogy hol is van ma a XII. kerület vezetésének szellemi, lelki szintje. Ma, ott, valóságosan is kimutatta foga fehérjét egy „új világ", mely már annyira dörzsölt és ravasz, hogy nem a valódi hatalmi elitet veszi célba és támadja meg. Nem. Az igazi fő célpont az ifjúság, a jövő.
Mert ennek az új világnak a valódi célja a magyar és keresztény világrend ifjú letéteményesei, a letűnni látszó, de még létező normalitás Európáját még megvalósítani képes fiatalság sátáni megrontása! Ezt kellett március 15-én átélnünk, nekünk, akik ott voltunk és tanúi voltunk ennek a szégyenteljes eseménynek...
Azbej Tristan kerületi elnök, a KDNP alelnöke is kifejtette véleményét az esettel kapcsolatban:
Kovács Gergely polgármester úrhoz felebaráti érzéssel fordulunk, tisztelettel adózva emberi méltóságának és az őt a kerület élére emelő választói akaratnak. Azonban mindazt, amit képvisel és ahogyan viselkedik, a leghatározottabban elutasítjuk. Mi, hegyvidéki kereszténydemokraták, elkötelezetten szembeszállunk a mindent tagadó, keresztény- és hagyományellenes szellemiséggel. Kovács Gergelynek bocsánatot kell kérnie!
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.