Az esemény szakmai vendége Lantos Csaba, energiaügyi miniszter volt, aki fontos üzenetekkel és érdekes gondolatokkal gazdagította a rendezvényt.
2023. május 25. 00:21
Szabó Gábor professzor, újjáválasztott elnök – MISZ
A Magyar Innovációs Szövetség 34. alkalommal hívta össze közgyűlését, mely egyúttal tisztújítással is járt. Tagszervezetei elfogadták a 2022. évről szóló beszámolót, majd új elnökséget választottak. Az esemény szakmai vendége Lantos Csaba, energiaügyi miniszter volt, aki fontos üzenetekkel és érdekes gondolatokkal gazdagította a rendezvényt. A Magyar Innovációs Szövetség 2022. évi Média Díjában az Innovátor c. ismeretterjesztő magazinműsor részesült, amely a TV2-n fut.
2023. május 23-án került sor Budapesten, a Hotel Aquincumban a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2022. évet záró, tisztújító közgyűlésére. A közgyűlésen Dr. Pakucs Jánosnak, a jelölőbizottság elnökének előterjesztése után elnöknek Dr. Szabó Gábort, az ELI ügyvezetőjét, a Szegedi Tudományegyetem kutató professzorát, általános elnökhelyettesnek Dr. Greiner Istvánt, a Richter K+F igazgatóját választották meg. Megválasztottak további hat új alelnököt és hat új elnökségi tagot. Ezt követően elfogadták a Szövetség 2022. évi szakmai és gazdasági beszámolóját.
Lantos Csaba mint meghívott vendég előadásában kiemelte, hogy új jövőképre van szükség az energetikában, számottevően csökkentenünk kell az energiafüggőségünket, meg kell változtatni az energiatermelés és -beszerzés szerkezetét. A folyamatban lévő átrendeződésben érdemes kiaknázni a kiváló infrastrukturális adottságokat, stratégiai előnyöket. A hazai energetikát a nukleáris és naperőművi források mellett a belföldi gázkitermelés, a geotermia és a biogáz állíthatja még több lábra. Az Energiaügyi Minisztérium az energiadiverzifikáció előmozdítása érdekében figyelmet szentel az újszerű, innovatív technológiáknak, a többi között a tisztaszén és a hidrogén hasznosításának, vagy az akkumulátorok elterjedésének is.
A Magyar Innovációs Szövetség 2022. évi Média Díját az Innovátor című ismeretterjesztő magazinműsor nyerte el, ami a TV2-n fut. A díjat Tóth Gergely főszerkesztő vette át Dr. Szabó Gábor MISZ-elnöktől és Dr. Pakucs János tiszteletbeli elnöktől.
Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke – MISZ
Az Innovátor című magazinműsor magyar kutatók fejlesztéseit, mérnöki bravúrokat, vállalkozások érdekesebbnél-érdekesebb innovációit, műszaki megoldásait mutatja be, mindezt közérthető módon. A díjat az elmúlt években kifejtett kimagasló riporteri, szerkesztői szakmai teljesítményéért kapják, melyet a magyar tudományos műszaki kutatás-fejlesztés, valamint innovációs eredményeinek, törekvéseinek és problémáinak bemutatásával értek el. A Magyar Innovációs Szövetség elnöke szerint a TV2 Innovátor egy kivételes példa arra, hogy a média hogyan játszhat szerepet az innováció terjesztésében és a társadalom tudatosságának növelésében. Az Innovátor műsor a nézők számára könnyen érthető módon mutatja be az innovációk világát, és inspirálja őket arra, hogy új ötletekkel és megoldásokkal járuljanak hozzá a társadalom fejlődéséhez.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Karácsony Gergely szerint beláthatatlan ideig leállhat a BKV, ha nem tud megegyezni a kormánnyal. Felháborító, hogy a főpolgármester a budapestieken verné le a saját alkalmatlanságát! - közölte a közösségi oldalán Janó-Veilandics Franciska, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi képviselője.
A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop, olyan fénylő pont Magyarországon és a kontinensünkön, amely szellemi világítótoronyként segít eligazodni napjaink kihívásai közepette - hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke hétfőn a felújított kecskeméti Pataki-kereszt felszentelésén.
A családbarát Magyarország fontos része, hogy az adórendszer is gyermekközpontú, a kormány ugyanis elismeri azt, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel - hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferencián. Rétvári Bence a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által szervezett eseményen arról beszélt, a családi típusú adórendszert az ellenzék már ideológiai alapon is támadja, és kormányra kerülése esetén meg is változtatná.