Huszonkét éve, 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet támadást az Egyesült Államok ellen. A történelem legvéresebb, mintegy háromezer ember életét követelő merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen.
2023. szeptember 11. 09:37
New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két, terroristák által eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába.A támadásokban a 19 terrorista mellett 2 977 ember – 90 ország állampolgárai – vesztette életét, földi maradványaik azonosítása máig sem fejeződött be teljesen. A négy repülőgépen 246 főnyi utas és személyzet tartózkodott, a New York-i ikertornyoknál 2606-an haltak meg (közülük 343 a mentésben részt vevő tűzoltó, 72 rendőr volt), a Pentagon elleni támadás 125 halálos áldozatot követelt.
A merényletsorozatot az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben magára vállalta. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 28 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani. Egy harmadik eltérített gép 9 óra 37 perckor a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat) szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt a pennsylvaniai Shanksville-nél zuhant le 10 óra 3 perckor.
A támadások miatt példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték. George W. Bush elnök közvetlenül az események után televíziós beszédében azt mondta: „Több mint terrorcselekmény, valójában háborús cselekmény” történt, az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között. Bush 2001. október 26-án írta alá az emberi jogi szervezetek által hevesen bírált, a Kongresszus által három nap alatt elfogadott „hazafias törvényt”, amely sokkal szélesebb jogkört biztosított a hatóságoknak, és korlátozta a polgári szabadságjogokat. A második világháború utáni legnagyobb közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, átszervezték az időnként egymással versengő titkosszolgálatokat, amelyek képtelenek voltak a hatékony fellépésre. A terrorcselekményt követően világszerte megszigorodtak a repülésbiztonsági intézkedések.
Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította. A ledőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a fal peremére az áldozatok nevét írták fel. A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014-ben nyílt meg. 2017 óta áll a NATO brüsszeli központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékműve, az egyik leomlott ikertorony egyik vasbeton darabja. Az áldozatok tiszteletére Arlingtonban és Shanksville-ben is emlékművet állítottak. New Yorkban minden év szeptember 11-én lélekharangok megkondítása közben sorolják fel a halálos áldozatok neveit.
A romba dőlt WTC helyén új épületegyüttest húztak fel. A tervezett hét felhőkarcolóból az elsőt 2013-ban, a leglátványosabb és leghatalmasabb One World Trade Centert 2014-ben adták át, az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete. Az Egyesült Államok 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket nyújtó afganisztáni tálibok ellen, megdöntve hatalmukat. Az amerikai történelem leghosszabb, húsz évig tartó háborúja 2021. augusztus 30-án ért véget.
Az Afganisztánban már augusztus 15-én hatalomra került tálibok átmeneti kormánya hivatalosan az Amerika elleni terrortámadás 20. évfordulóján, 2021. szeptember 11-én kezdte meg működését. Oszama bin Ladennel 2011. május 2-án pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó. A terrorcselekmények kitervelője és irányítója, Hálid Sejk Mohamed és négy bűntársa 2003-ban került amerikai kézre. A jogi eljárás 2008-ban a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton kezdődött, a különleges katonai bíróság 2012-ben emelt vádat ellenük terrortevékenységre való összeesküvés, civilek elleni támadások, szándékos emberölés és sebesülések okozása, háborús bűnök, repülőgépek megsemmisítése miatt.
A terrortámadások egyik fő szervezőjének tartott Ajmán az-Zavahirivel idén július 31-én végzett amerikai dróntámadás Kabulban. Az amerikai törvényhozás – Barack Obama elnök vétója ellenére – 2016 szeptemberében törvényt szavazott meg, amely lehetővé teszi, hogy a terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított országokat, köztük Szaúd-Arábiát (a 19 elkövető közül 15 szaúdi állampolgár volt). A Kongresszus állandó kompenzációs alapot hozott létre azoknak a rendőröknek, tűzoltóknak és segélymunkásoknak, akik a terrortámadások utáni mentés során szenvedtek egészségkárosodást, a törvényt Donald Trump elnök 2019. július 29-én írta alá. Joe Biden elnök 2021. szeptember 3-án elnöki rendeletben írta elő a terrortámadásokhoz kapcsolódó titkosított kormányzati dokumentumok felülvizsgálatát, titkosításának megszüntetését, illetve az iratok közzétételét.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy héttel később a merénylők és a szaúdi kormány kapcsolatát vizsgáló nyomozati anyagot hozott nyilvánosságra; a rijádi kormány bűnrészességére vonatkozó bizonyíték nem került elő.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".
Patrick Deneen, a University of Notre Dame professzora, politikai filozófus elmondta, Donald Trump amerikai elnök kemény tárgyalófél, hiszen az üzleti életből érkezett. Az unióval kötött kereskedelmi megállapodáson áttűnik, hogy számára Amerika az első, és a nemzeti preferenciára kell fókuszálni - fogalmazott.