2025 az építkezés éve lesz
Az előttünk álló 2025-ös év valóban nem lesz könnyű, de ha jól dolgozunk, és a nemzetközi politikában is beérik néhány már folyamatban lévő kedvező változás, akkor a jövő év az építkezés éve lesz a szó szoros és annak átvitt értelmében is - rögzíti Latorcai János.
2024. december 19. 15:56

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke - Ladóczki Balázs

A parlament és a kormány mindent megtesz a béke és a gazdaság fellendítésének érdekében – fogalmazott Latorcai János, az Országgyűlés és a KDNP alelnöke a lapunknak adott interjúban. Mint jelezte, építkezni kell a családtámogatási rendszer kiteljesítése és a gazdasági növekedés élénkítése miatt. Az európai politikai helyzetről szólva közölte, hogy az Európai Néppárt föderalista szemléletet képvisel, ezért léptek ki a pártcsaládból, és csatlakoztak a Patrióták-frakcióhoz.

– December elején ismét a KDNP országos választmányának elnökévé választották. Mik lesznek az elkövetkezendő években a KDNP legfontosabb feladatai?

– December nyolcadikán a KDNP tisztújításának utolsó szakasza is lezárult, így a megválasztott tisztségviselőink – a helyi szervezetektől az országos vezetésig – megkezdhetik munkájukat, amelynek legfontosabb fokmérője majd a 2026-os országgyűlési választás lesz. Látszólag még sok időnk van, de az építkezésnek most kell elkezdődnie, ezért is fontos, hogy olyan tisztségviselőket sikerült választanunk, akik tisztában vannak a nagyjából másfél év múlva esedékes választás tétjével. A jövőbeli győzelem és a kormányzati pozíció megőrzése számunkra egyet jelent azzal a felelősséggel, hogy a mai nyugati világ túlfűtött liberális és újmarxista kísérleteivel szemben valódi magyar és európai alternatívát kínáljunk. Ebben rejlik a mai kereszténydemokrata politizálás pozitív lehetősége, és ezért hárul ránk hatalmas felelősség is.

– Mit jelent az imént említett kereszténydemokrata megközelítés a belpolitikában?

– A liberális és az újmarxista felfogások – számos eltérésük mellett – abban közösek, hogy az egyént, pontosabban a kötöttségeitől függetlenedő egyént állítják gondolkodásuk középpontjába, ezáltal a családot is csupán társadalmi konstrukciónak tartják. Ezzel szemben mi, kereszténydemokraták a családot nem emberi alkotásnak, hanem a Teremtő Isten tervének tekintjük. Erre építjük fel társadalom- és gazdaságpolitikánkat, ezért is támogatjuk a házasság intézményét, amelyet Nyugatról egyre többen támadnak a rosszul értelmezett szabadság nevében.

– Ha már a Nyugatot említette, miként lehet ma sikeres kereszténydemokrata politikát folytatni az Európai Unióban?

– Rendkívül nehéz! Amikor a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot, mi maradtunk. Hittünk benne, hogy a nyugat-európai – legalább nevükben – kereszténydemokrata pártok visszatérnek az alapító atyák: Adenauer, De Gasperi és Schuman által megfogalmazott alapokhoz, és belátható időn belül politikai fordulat következik be. Az idei európai parlamenti választást megelőző kampány azonban éppen az ellenkezőjéről győzött meg minket. A hagyományos nyugati keresztény-konzervatív pártok ma már olyan posztkeresztény Európában látják a jövőt, ahol a hitet és az egyházak társadalmi tanítását a magánszférába száműzték. Számunkra ez elfogadhatatlan, ezért hagytuk el a néppártot, csatlakoztunk a Patriótákhoz, egy olyan közösséghez, amelynek tagjai hisznek abban, hogy a társadalmi szolidaritáshoz szükség van a kereszténységből fakadó, közösen vallott és gyakorolt értékekre.

– A KDNP hosszú idő után lépett ki idén az Európai Néppártból, és csatlakozott a Patriótákhoz. Az utóbbi hónapok fényében hogyan értékeli a döntést?

– Az európai politikában új törésvonalak alakultak ki, melyek túlmutatnak a hagyományos bal-, illetve jobboldali megosztottságon. Ma már a globalisták állnak szemben a nemzeti érdekeket, a nemzeti önállóságot hirdető, azt meghatározónak valló Patriótákkal. Ebben az értelemben a néppártban egyértelműen a globalista, ezáltal pedig az európai politikában a föderalista szemlélet vált meghatározóvá. A Patrióták megalakulásával egy erős frakció jött létre, amely már most a brüsszeli elit valódi ellenzékévé vált, és reményeink szerint a jövőben tovább fog erősödni. Tény, hogy rendkívül komoly ellenszélben kell dolgoznunk, de pont a soros magyar elnökség idején lezajlott európai parlamenti viták mutatták meg, hogy mit jelent, ha a magyar miniszterelnök mögött már nemcsak a magyarok millióinak szavazata, hanem egy szervezett, európai szintű politikai erő is áll.

– A Patrióták megalakulása az európai politika izgalmas újdonsága volt 2024-ben, akárcsak az év végi kormányválságok Franciaországban és Németországban. Minek tulajdonítja mindezeket a 2023-ban még elképzelhetetlen változásokat?

– Politikailag valóban rendkívül turbulens éven vagyunk túl, amelynek a kérdésben kiemelt változások mellett az is újdonsága, hogy korábban alig ismert vagy alig pár hónapja alakult pártok rövid idő leforgása alatt jelentős társadalmi támogatottságra tettek szert. Elég, ha most csupán a romániai választásokra utalok. Mindez, meglátásom szerint, a korábban említett, keresztényalapú értékkonszenzus felbomlása nyomán megerősödött társadalmi megosztottság eredménye, amely a kommunikációs csatornák megváltozásával karöltve teret nyitott egy új politikustípus színre lépésének. Mindennek a következményei ma még beláthatatlanok, de az máris látszik, hogy a közösségi média megfelelő alkalmazása sokaknak fontosabbá válik, mint a kormányzóképességhez szükséges szakértelem. A szakmaiság és a politika értelmiségi jellege visszaszorulóban van.

– Mi lehet ennek a következménye?

– Rövid távon mélyülő belpolitikai válságok és Európa további gazdasági és politikai gyengülése a riválisaival szemben. Hosszabb távon a stratégiai tervezés lehetetlensége, amely nélkülözhetetlen nemhogy a felzárkózáshoz, de a pozíciók megtartásához, stabilizálásához is. Stratégiai tervezés hiányában ugyanis a legfontosabb célok meghatározása helyett csupán pótcselekvésekre telik. Jó példa erre az elmúlt egy évtized európai uniós politikája, amely kis túlzással többet foglalkozott a gendersemleges névmások használatával, mint a gazdasági versenyképesség fokozásával. Ne feledjük, hogy csupán idén látott napvilágot Mario Draghi jelentése, miközben az Egyesült Államok és Európa termelékenysége már legalább tíz éve elszakadt egymástól.

– Európa továbbra is igyekszik erősnek mutatni magát. Meghatározó európai politikusok úgy nyilatkoznak, hogy készek a kereskedelmi háborúra akár Kínával, akár az Egyesült Államokkal szemben, miközben az Ukrajnában zajló valódi háborúban is szintet akarnak lépni.

– A két dolog látszólag eltérő, de ugyanonnan fakadnak: Európa érdekeinek és lehetőségeinek rossz felismeréséből, valamint egyfajta arrogáns felsőbbrendűségből. Egy globalizálódott kapitalista társadalmi és gazdasági rendszerben élünk, ahol a bezárkózás politikája előre nem modellezhető következményekkel jár. A világgazdaságot összekötő sűrű szálak mára leginkább egy pókhálóra hasonlítanak, ahol ha meghúzzuk az egyik fonalat, az egész háló mozgásba lendül. Ugyanígy ha politikai szempontok alapján – az egyébként szükséges diverzifikáció helyett – megpróbálunk egy-egy államot vagy nagyvállalatot kikapcsolni a gazdasági vérkeringésből, annak nagyon távoli szektorokra kiható következménye is lehet. A folyamatok ugyanakkor egyértelműek, a politikai törésvonalak mentén a globalizációban egyfajta visszarendeződés vette kezdetét, azonban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez ne váljon egy új hidegháború kezdetévé. Az emberi életek megkímélése mellett ezért is kulcsfontosságú a szomszédunkban zajló valódi háború mielőbbi lezárása, amely remé­nyeim szerint 2025-ben megtörténhet.

– Az Országgyűlési tudósítások is leginkább a háború és a béke témája köré csoportosultak, háttérbe szorítva a jogalkotási folyamatokat. Az Országgyűlés alelnökeként miként értékeli az idén elvégzett törvényalkotási munkát?

– A december huszadikai ülésnappal várhatóan befejezzük munkánkat, amelynek eredményeként elmondhatjuk: több mint 180 törvényjavaslat került az Országgyűlés elé, amelyek közül előreláthatólag majdnem százat fogad el, köztük kiemelt fontosságú javaslatokat is. A parlamenti közbeszédet azonban a háború és a béke témája uralta, mi több, az idei év első felének kiemelt jogalkotási vitája Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyása volt – ami már 2023-ban elkezdődőtt. A háborús helyzet következtében az elmúlt évek gyakorlatán is változtatni kellett, ezért ősszel nyújtottuk be a 2025. évi költségvetést, amelynek zárószavazása már a rendkívüli ülésen, december huszadikán lesz. Természetesen a kihívás, a kérdés továbbra is az marad, hogy 2025-ben valóban beköszönt-e a béke vagy újabb, előre nem látható események, problémák nehezítik majd annak létrejöttét. Mindenesetre megnyugtató, hogy az Országgyűlés és a kormány, élén a miniszterelnökkel, mindent megtett és megtesz a béke és a gazdaság fellendítésének érdekében.

– Mindezek alapján mire számíthatunk idehaza 2025-ben?

– Az előttünk álló 2025-ös év valóban nem lesz könnyű, de ha jól dolgozunk, és a nemzetközi politikában is beérik néhány már folyamatban lévő kedvező változás, akkor a jövő év az építkezés éve lesz a szó szoros és annak átvitt értelmében is. Építkeznünk kell, hogy megerősítsük politikai közösségünk fundamentumait idehaza és nemzetközi téren egyaránt, és építkeznünk kell a családtámogatási rendszer kiteljesítése és a gazdasági növekedés élénkítése miatt is. Számításaim szerint a lakhatást és a hitelhez jutást legalább nyolc külön-külön is említésre méltó, együttesen pedig meghatározó hatású állami intézkedés segíti jövőre, amelyek közül külön ki kell emelnem a lakás- és kollégiumépítési tőkeprogramot, valamint a vidéki otthonfelújítási programot.

– És mit üzenne még az év hátralévő napjaira?

– Az év vége szimbolikus esemény, amely az ünnepeknek köszönhetően kiszakít minket a hétköznapok forgatagából. Igaza van Márai Sándornak, aki szerint az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Karácsonyhoz közeledve különös súlya van e gondolatnak még akkor is, ha egyre inkább kommercializálódik, jóformán csak egy fényárban úszó vásárlási lázzá válik egyik legfontosabb ünnepünk. A fény ugyanakkor a karácsony misztériumának jobb megértését segítő legfontosabb jelkép. XVI. Benedek pápa megfogalmazása szerint a fény jelképe olyan valóságot idéz fel, amely az ember legbensőbb énjét érinti: a jó világossága legyőzi a rosszat, a szeretet leküzdi a gyűlöletet, az élet győzelmet arat a halál felett. A karácsony erre a belső fényre, erre az isteni fényre emlékeztet, mivel újból és újból hirdeti Isten szeretetének végleges győzelmét a bűn és a halál felett. Miközben csodáljuk a fényt az utcákat járva, amikor gyertyát gyújtunk a templomban vagy amikor fellobban az adventi koszorú gyertyáinak lángja otthonunkban, nyíljon meg szívünk a valódi lelki fénynek is, és engedjük, hogy megszülethessen bennünk a megváltó Istengyermek. E gondolatokkal kívánok áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt valamennyi olvasónak és családjának!

Máté Patrik

magyarnemzet.hu
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Janó-Veilandics Franciska: A főpolgármester nem fenyegetheti a budapestieket!
    Karácsony Gergely szerint beláthatatlan ideig leállhat a BKV, ha nem tud megegyezni a kormánnyal. Felháborító, hogy a főpolgármester a budapestieken verné le a saját alkalmatlanságát! - közölte a közösségi oldalán Janó-Veilandics Franciska, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi képviselője.
  • Latorcai Csaba: A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop
    A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop, olyan fénylő pont Magyarországon és a kontinensünkön, amely szellemi világítótoronyként segít eligazodni napjaink kihívásai közepette - hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke hétfőn a felújított kecskeméti Pataki-kereszt felszentelésén.
  • Rétvári Bence: Az ellenzék ideológiai alapon támadja a családi adórendszert
    A családbarát Magyarország fontos része, hogy az adórendszer is gyermekközpontú, a kormány ugyanis elismeri azt, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel - hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferencián. Rétvári Bence a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által szervezett eseményen arról beszélt, a családi típusú adórendszert az ellenzék már ideológiai alapon is támadja, és kormányra kerülése esetén meg is változtatná.
MTI Hírfelhasználó