18 ezer évre kötött szerződést egy weboldalra a baloldali vezetésű Vác egyik önkormányzati cége
A legutóbbi váci képviselő-testületi ülésen Ferjancsics László hívta fel a figyelmet arra, hogy a Vác 950 weboldal elkészítésére, 2024. december 2-án pontosan 18.241 évre kötött meg egy szerződést az önkormányzat egyik cége - számolt be róla a Vác Online.
2025. június 5. 15:08
„Talán addigra már valamelyik aszteroida is eléri a Földet, bár reménykedjünk közben, hogy nem fog becsapódni, vagy a becsapódása nem fogja érinteni ezt a szerződést és az emberiség, és ez a szerződés fennmarad” – fogalmazott Matkovich egykori alpolgármestere, akit újabban a balliberális polgármester tanácsadója árulónak címkéz, miután visszás, Matkovich Ilona polgármester és a helyi baloldali összefogás számára kellemetlen ügyekre hívja fel a figyelmet.
 
A Fideszből induló, majd Vácon több politikai formációt megjárt, jelenleg DK-s Ferjancsics arról is beszámolt, hogy a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. vezetőjéről Kelecsényi Ágnesről, Matkovich Ilona bizalmi emberéről kiderült, hogy egyik ügyvezetése alatt történtek miatt veszthet 15 millió forint közpénzt Vác.
 
Ferjancsics a testületi ülésen emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a Vác 950 weboldalra havi 400 ezer forintot költenek annak pongyola tartalma ellenére.
 
Kelecsényi Ágnes arra nem válaszolt, hogy ki ajánlotta a céget, akivel szerződést kötött, mikor találkoztak, honnan ismerte, kapott-e erre vonatkozóan javaslatot - olvasható a Vác Online beszámolójában.
 
Gondola/Vác Online
  • Áder János: most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld történetében
    Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
  • Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
    Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
  • Szent István Intézet: A határtalan gyűlöletnek véget kell vetni!
    Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.
MTI Hírfelhasználó