Vucic a balkáni stabilitás bajnoka
A miniszterelnök elmondta, intenzíven zajlanak a Szerbia és Magyarország közötti, 300 kilométer hosszú olajvezeték építésének előkészítő munkálatai. Hozzátette, hogy a vezeték minkét ország energiabiztonságát szolgálja majd.
2025. február 17. 22:52

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (jobb) és Alekszandar Vucic szerb államfő a Karmelita kolostorban tartott sajtótájékoztatójukon 2025. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán 

A balkáni stabilitás bajnokának nevezte Aleksandar Vucic szerb elnököt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten.

A magyar kormányfő a szerb elnökkel folytatott tárgyalásai után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Balkán-régió stabilitása Szerbia stabilitásával függ össze, Szerbia pedig akkor stabil, ha erős, határozott vezetése van, ezért mi Aleksandar Vucicban a balkáni stabilitás bajnokát is tiszteljük.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a szerb államfő a nap folyamán a legmagasabb magyar kitüntetést vette át a magyar köztársasági elnöktől.

A miniszterelnök azt mondta, a szerb és a magyar nemzet történelmi kihívásai nem most először azonosak. Voltak vezetők, akik ezt felismerték, és voltak, akik nem. A mai nap azt ünnepeljük, hogy Szerbiának olyan elnöke van, aki ezt felismerte, sőt ennek jegyében is cselekedett, és alakította a szerb-magyar kapcsolatokat a migráció, a katonai biztonság vagy az energiabiztonság kérdésében is - jegyezte meg.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nincs magyar energiabiztonság Szerbia nélkül és szerb energiabiztonság Magyarország nélkül.


A miniszterelnök elmondta, intenzíven zajlanak a Szerbia és Magyarország közötti, 300 kilométer hosszú olajvezeték építésének előkészítő munkálatai. Hozzátette, hogy a vezeték minkét ország energiabiztonságát szolgálja majd.

Ismertette: tavaly 7,5 milliárd köbméter gáz érkezett Szerbián keresztül Magyarországra, amely nélkül nem tudták volna biztosítani se a magyar gazdaság működését, se a magyar háztartások biztonságát. Megjegyezte: ez rekord szállítás, és kétmilliárd köbméterrel több, mint az egy évvel korábbi volt.
Közölte: dolgoznak azon is, hogy megduplázzák a két ország közötti villamosenergia-kapcsolat volumenét.

Orbán Viktor úgy értékelt: a két ország ezeket az eredményeket úgy érte el, hogy az elmúlt években "szembeszélben kellett dolgozni". "Mindenki tudja, hogy milyen destabilizációs kísérletek voltak, vannak Szerbiában is és Magyarországon is", hogyan "próbálnak az országainkra nyomást gyakorolni a pénzcsapok elzárásával vagy az NGO-k aktivitásán keresztül, de ilyen szembeszélben is nagy eredményeket értünk el" - fogalmazott.

Most pedig a világpolitika is megváltozott, most "hátszélben megyünk", és "új csúcsokat fogunk megdönteni" idén a kereskedelemben, a beruházásban és a határ menti fejlesztések területén is.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy Szerbia kiemelkedően sikeres ország, ahol 9 százalékos reálbéremelés volt. Megjegyezte, ebben a "barátságos versenyben" Magyarország tudta tartani a lépést. Szerbiának 4 százalékos a gazdasági növekedése - folytatta, hozzátéve, hogy "ezt mi csak szerettük volna (…), de az idei évben szeretnénk a hátrányunkból jelentősen faragni".

"Szerbiát mi, magyarok ma úgy látjuk, mint Európa egyik, de talán legsikeresebb országát" - jelentette ki a miniszterelnök hangsúlyozva, hogy Szerbia sikeresen ellenállt a rá nehezedő nyomásnak, és így "nem csúszott bele abba a háborúba, aminek, reméljük, mindjárt vége lesz".

Orbán Viktor jelezte, különösen nagyra értékeli és óriási teljesítménynek látja, hogy Szerbia külkereskedelmének 40 százaléka nem az Európai Unióval zajlik. Szerbia sikeres konnektivitási stratégiát hajt végre, minden irányba jelentős gazdasági kapcsolatokat tudott kiépíteni, és így sokkal kiegyensúlyozottabb a rendszerük, mint a miénk - mondta, megjegyezve, hogy mi is ezt tekintjük példának.

A tervezett vezetékre vonatkozó kérdésre Orbán Viktor stratégiai jelentőségűnek nevezte a beruházást.

Az energia egy olyan keringési rendszer, ami, ha megáll, akkor a gazdaság is meghal - fogalmazott, hozzátéve, ez a beruházás a szűk szakértői számításoktól függetlenül az első helyen van a stratégiai magyar beruházások között, mert lehet olyan pillanat, amikor "az életünk múlik majd rajta".

Egy másik kérdésre a miniszterelnök azt mondta, anélkül, hogy beleavatkozna bármelyik másik ország belügyeibe, a régióban tapasztalt destabilizációs kísérletekkel szemben mindig ki fog állni. "Nem vagyunk vakok. Ami Szlovákiában, Szerbiában történik, nem magától történik, azt csinálják, azt gerjesztik" - fogalmazott.

Hozzátette, a destabilizáció mindenkinek rossz, mert ha nem az itt élő népek döntik el, mi legyen, nem az általuk megválasztott kormányok döntik el, mi legyen, hanem kívülről akarják megmondani, abból eddig mindig csak baj lett. Ezért ki kell állni a szuverenitásunk mellett - mondta.

Beszélt arról is, hogy a világban vannak az orosz-ukrán háborúnál is nagyobb kihívások, és meggyőződése szerint az orosz-ukrán háborút sem egy orosz-ukrán háborúról szóló tárgyalás fogja lezárni.

Majd lesz ilyen is - folytatta - , de azt megelőzően a világ nagyhatalmai fognak tárgyalni egymással a jövőről, az energiaárról, technológiai kérdésekről, kereskedelemről. Az orosz-ukrán háború is ebben a nagy kontextusban lesz majd elgondolva - jegyezte meg.

Orbán Viktor fájdalmasnak nevezte, hogy az európaiak majd az újságokból fognak minderről értesülni, mert Európa nagy országainak a vezetői elmulasztották azt a pillanatot, amikor kezdeményezők lehettek volna az orosz-ukrán háború ügyében.

Véleménye szerint az európai intézmények nem alkalmasak kezdeményezésre, onnan "csak a napi darálás jön".

Közölte, a nagy európai országoknak az elmúlt három évben többször kellett volna lépéseket tenniük a béke irányába, de ottragadtak a háború oldalán. Ezért most majd kívülről nézhetjük, hogy más nagy világügyekkel összefüggésben hogyan intézik el még a nekünk legfontosabb dolgokat is nélkülünk - mondta.

A szerb-magyar kapcsolatokról szólva Orbán Viktor a Gladiátor című filmből idézett: "akármi is jön ki azon az ajtón, maradjunk együtt".

MTI
  • Méregzöld klímaőrület
    Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Háborúpártiak és békepártiak: A felszín alatt - Harrach Péter gondolatai
    A háborúpártiak és a békepartiak küzdelme nem más, mint a jéghegy csúcsa - Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a szervezet honlapján fejtette ki az orosz-ukrán háború mélységeiről a gondolatait.
  • Harácsoltak az idegen tulajdonú kereskedelmi láncok
    A kormányfő szavai szerint az üt vissza, hogy a rendszerváltást követő években a magyar gazdaság nem volt elég erős ahhoz, hogy megtartsa a magyar kézen lévő kereskedelmi láncokat. Ezek külföldi kézen vannak, és őket csak profitjuk érdekli.
  • Zakó Isztambulban
    "Schäfer András valószínűleg agyrázkódást szenvedett, ahogy Nagy Zsolt is, mindkettőt ezért kellett lecserélni az orvosok tanácsára. Ha ehhez hozzávesszük Sallai Roland hiányzását, akkor kijelenthetjük, mi nem tudjuk ezeket a játékosokat könnyen pótolni, ahogy például a törökök a szintén sérült Merih Demiral esetében tették" - utalt arra Rossi, hogy a rivális kerete mélyebb.
MTI Hírfelhasználó