Februárban ezért édemes várni a postást
A nyugdíjasok iránti elismerés kifejezéseként a kormány még 2020-ban döntött a korábbi baloldali kormányzat által elvett 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről.
Ezzel az intézkedéssel a juttatás 2024-ig több lépcsőben épült vissza; 2021-ben egyheti, 2022-ben kétheti, 2023-ban háromheti összeget kaptak kézhez a nyugdíjasok, 2024-től pedig már minden évben a teljes havi juttatást megkapják az érintettek. Az Országgyűlés a kormány előterjesztésének megfelelően decemberben fogadta el a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt; a juttatást – a 13. havihoz hasonlóan – fokozatosan vezetik be, a nyugdíjasok 2026 februárjában a teljes összeg egynegyedét kapják meg.
Ebben a hónapban tehát az érintettek számára – a kormány döntésének megfelelően – egyszerre folyósítják a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi juttatás első negyedét is és a 14. havi nyugdíj egynegyedének februári kifizetése egy átlagos nyugdíjas számára – a szokásos nyugdíján, valamint a szintén ekkor érkező 13. havi járandóságán felül – körülbelül 65 ezer forintos pluszt jelent.






