Nacsa Lőrinc: több mint 700 külhoni ifjúsági szervezet nyert támogatást a Jövő Nemzedéke Program keretében
2025. augusztus 1. 12:03
Több mint 700 külhoni ifjúsági szervezet nyert támogatást a Jövő Nemzedéke Program keretében - közölte Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.
Az államtitkárság által eljuttatott közleményben Nacsa Lőrinc felidézte: a Magyar Állandó Értekezlet döntése értelmében 2025 a jövő nemzedék éve a nemzetpolitikában.
Kiemelte: a tematikus év keretében a nemzetpolitikai államtitkárság idén az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a gyermekek és a fiatalok támogatására, ezért egy új pályázati felhívást hirdettek külhoni ifjúsági szervezetek számára 500 millió forint keretösszeggel.
Nacsa Lőrinc hangsúlyozta: óriási szükség van az elkötelezett, szülőföldjükért és közösségükért tenni akaró fiatalokra, hisz ők jelentik a magyar nemzet jövőjét.
Hangsúlyozta, hogy az új pályázati kiírással ezt a csoportot, a Magyarország határain kívül élő fiatal korosztály közösségépítő tevékenységét, eszközbeszerzését, valamint közösségteremtő programjainak és rendezvényeinek megvalósítását kívánták támogatni.
Az államtitkár bejelentette, hogy a felhívásra több mint 800 érvényes pályázat érkezett a Kárpát-medence minden szegletéből, amelyek közül 712-őt, azaz az érvényes pályázatok több mint 86 százalékát tudták támogatni.
Hozzátette, hogy ezzel több mint 700 olyan projekt megvalósulásához járulnak hozzá, amely a fiatal korosztályt, és rajtuk keresztül a helyi közösséget, valamint az összmagyarságot erősíti.
Az egy pályázattal igényelhető támogatás 500 ezer forinttól 2 millió forintig terjedt - jelezte.
Nacsa Lőrinc ismertette azt is, hogy a nyertes pályázatok között szerepel, többek között, a zentagunarasi Napsütötte nyári tábor, a horgosi Talentum Gyermek és Ifjúsági Néptánc Tábor, a Székelyudvarhelyi és Szatmárnémeti Diáknapok, a gútai Gőgh Kálmán Labdarúgó Emléktorna, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye ministránsainak nyári tábora, a mezővári Népi és Hagyományőrző Napok megszervezése és többszáz hasonló, a külhoni magyar ifjúsági közösségek erősödését szolgáló pályázat.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.
Horváth László a közösségi oldalán megosztott videójából kiderült, hogy elsőként a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval írtak alá együttműködési megállapodást: a szervezet országszerte 300 településen, 1500 elhivatott munkatárssal, naponta közel 19 ezer embernek nyújt segítséget, köztük szenvedélybetegeknek is.
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".