Fülöp Attila: gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112 segélyhívó szám
2025. augusztus 1. 16:03
Tedd le a terhed! néven új program indul, amelynek keretében a 112-es segélyhívó számon állami gondoskodásban lévő gyermekekkel kapcsolatos bántalmazást, abúzust lehet bejelenteni - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.
Fülöp Attila azt mondta, a rendvédelem és a gyermekvédelem együttműködésében megvalósuló program rendezett körülmények között segít mindenkinek letenni a múltbeli terhét, azért, hogy a gyermekvédelemben rend legyen és nyugalom.
Hozzátette: az elmúlt időszakban számos, korábban elhallgatott panasz került napvilágra, amelyet a gyermekvédelemben dolgozók osztottak meg. "Ők jellemzően a sajtóban tették ezt, de ennek nem ott van a helye" - jelentette ki az államtitkár. Hangsúlyozta: a cél, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, és minden egyes ügynek utána járjanak.
Fülöp Attila felidézte: az elmúlt években számos feszes jogszabályt hozott a kormány annak érdekében, hogy a gyermekvédelemben lévő gyerekeket védjék. "Többször módosítottuk a büntető törvénykönyvet és meghoztuk az egyik legszigorúbb gyermekvédelmi törvényt" - ismertette, megjegyezve: a szigorítás nyomán sok ügyre derült fény, és sok ügyben indult eljárás.
Fülöp Attila kiemelte: gyermekvédelemben lévő 23 ezer gyerekről 13 ezer elkötelezett dolgozó gondoskodik. Nekik nyugodt körülményeket kell teremteni, hiszen a gyermekvédelemben elsősorban törődésre, odafigyelésre és szeretetre van szükség - húzta alá az államtitkár, aki arra kért mindenkit, hogy a innentől a 112-es segélyhívó számot vegye igénybe, ha panaszt vagy információt hordoz. A cél, hogy a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot - fogalmazott.
Lakatos Magdolna rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Osztályának vezetője elmondta: 2014-ben indult az egységes segélyhívó rendszer, melynek keretében két központban, Miskolcon és Szombathelyen fogadják a hívásokat. Itt csörögnek továbbá a 104-es, 105-ös és 107-es hívószámokra leadott hívások is - tette hozzá.
Közölte: az állampolgárok egyre tudatosabban használják a 112-es segélyhívót, mert míg korábban a hívások 70 százaléka terhelte feleslegesen a rendszert, ma már csak 40 százalékos az olyan betelefonálások aránya, amelyek nem igényelnek beavatkozást.
Lakatos Magdolna felhívta a figyelmet arra, hogy a 112-re sms-t is lehet küldeni, a hallássérültek mobilapplikáción is tehetnek bejelentést, emellett a gépjárművekbe épített segélyhívó rendszer jelzései, vagy a Gondosóra program jelzései is ugyanide futnak be.
Az osztályvezető kiemelte: technikailag felkészültek a gyermekvédelmi szakemberek bekapcsolására, és megfelelően kiképezték az operátorokat is az új funkció elindításához.
Borítókép: Budapest, 2025. augusztus 1. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára (b) és Lakatos Magdolna alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Osztályának vezetője a 112-es segélyhívó szám funkcióbővítéséről tartott sajtótájékoztatón a Teve utcai rendőrpalota előtt 2025. augusztus 1-jén. Tedd le a terhed! néven új program indul, amelynek keretében a 112-es segélyhívó számon állami gondoskodásban lévő gyermekekkel kapcsolatos bántalmazást, abúzust lehet bejelenteni. MTI/Koszticsák Szilárd
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.
Horváth László a közösségi oldalán megosztott videójából kiderült, hogy elsőként a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval írtak alá együttműködési megállapodást: a szervezet országszerte 300 településen, 1500 elhivatott munkatárssal, naponta közel 19 ezer embernek nyújt segítséget, köztük szenvedélybetegeknek is.