Terrorelhárítás: egyre több kiskorú radikalizálódik Belgiumban
2025. június 12. 21:07
A radikalizálódás egyre fiatalabb korosztályokat érint Belgiumban - derül ki a terror- és egyéb biztonsági fenyegetéseket elemző belga kormányzati hivatal (OCAD) csütörtökön közzétett, a tavalyi évre vonatkozó jelentéséből.
ocad.belgium,be
A 2024-ben beérkezett fenyegetettségi jelentések 18 százaléka kiskorúakhoz köthető, akiknek a körében a szervezet szerint gyors ütemű radikalizálódás figyelhető meg.
Az OCAD megállapította, hogy Belgiumban az elmúlt években emelkedett azon kiskorúak száma, akik szélsőséges vagy terrorista erőszakcselekményekre készültek: az elmúlt három évben a támadásokat tervezők csaknem egyharmada 18 év alatti volt.
A jelentés szerint ez a jelenség nem egyedi, hasonló folyamatok figyelhetők meg Franciaországban, Svédországban és Németországban is.
A fiatalok különösen online radikalizálódnak, és ez komoly kihívást jelent a hatóságok számára - olvasható a jelentésben. Az OCAD igazgatója, Gert Vercauteren a De Morgen című napilapnak adott interjújában azt mondta: új, online szubkultúrák is hajtóerejét képezik ennek a trendnek. Ilyenek például az Egyesült Államokból induló, de mára Európát is elérő csoportok, mint az erőszakos, nihilista nézeteket terjesztő No Lives Matter vagy a 764 - fogalmazott.
Vercauteren - ocad
"Bár jobboldali szélsőséges irányzatokhoz sorolhatók, az erőszak iránti vonzódás fontosabbnak tűnik, mint az ideológia" - mondta Vercauteren. A csoportok szerinte brutális videókat osztanak meg - olykor az Iszlám Államtól származókat is -, és egymást buzdítják bűncselekmények elkövetésére.
demorgen.ne
Tavaly 213 terrorista fenyegetésről szóló bejelentés érkezett az OCAD-hoz. A fenyegetések több mint felében a dzsihadista-iszlamista szélsőségesség volt a fő mozgatórugó.
A Közel-Kelet erőszakos konfliktusai - különösen a Gázai övezetben zajló háború - erős érzelmeket váltanak ki, melyek fokozhatják a terrorizmus kockázatát, különösen a fiatal muszlim származású személyek körében.
"A frusztráció és a tehetetlenség érzése olyan közeget teremthet, amelyben egyesek erőszakhoz nyúlhatnak, akár Nyugat-Európában is" - figyelmeztet a jelentés.
A jelentés szerint továbbá Belgiumban jelentősen megemelkedett a zsidó közösség elleni fenyegetések száma is, bár 2024 második felére ez a tendencia csökkenni kezdett.
Az OCAD a 2023. október 16-i brüsszeli terrortámadás óta - amely két svéd futballszurkoló életét követelte - fenntartja a 3-as, azaz súlyos fenyegetettségi szintet, amely 2024-ben sem változott.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
A helyzetet súlyosbítja, hogy míg azelőtt „csak” a sajtót, a kommunikáció csatornáit uralták, most már kiépítették azt a virtuális teret, amelyben mindenki szabadnak és véleményformálónak hiheti magát. A szellem totális szolgaságba vetésének korát éljük, és kegyetlenül nehéz lesz ezt a folyamatot megállítani, vagy akárcsak lassítani - véli az Európa-érmes újságíró.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.