Miért érdemes a Fidesz-KDNP-re szavazni 2026-ban? - A családcentrikus kereszténydemokrata politika üzenete Zalából

Szerző: Gondola
2025. december 1. 17:34
A szavazólapon csak a Fidesz-KDNP-nél lesz ott a KDNP, a családok pártja – az ember életében pedig a legfontosabb a család - mondta Császár Zoltán a Gondolának adott interjúban, hangsúlyozva, hogy miért érdemes a Fidesz-KDNP-re szavazni a 2026-os választáson az ellenzéki pártokkal szemben.
Zala vármegyében kifejezetten aktív KDNP-s közösség működik. Mit tart fontosnak megemlíteni a Kereszténydemokrata Néppárt Zala vármegyei jelenlétét illetően?
 
- Több mint 10 éve nincs zalai KDNP-s tagtársunk az országgyűlésben, és a mostani a második önkormányzati ciklus, hogy egyetlen zalai várost sem KDNP-s hátterű politikus vezet. Ugyanakkor,
az aprófalvas szerkezetű vármegyében több kisebb-nagyobb települést vezetnek kereszténydemokrata polgármesterek, és az utóbbi években sikerült számos olyan taggal bővülnünk, akik polgári hivatásuk mellett a helyi közösségi életben, a civil szférában aktív szerepet töltenek be.
Ők azok a hiteles emberek, akik köré közösségek csoportosulnak, akik vonzóvá teszik a politikai közösséget is. Azáltal, hogy tagtársaink ugyanolyan adófizető polgárok vagy éppen nyugdíjasok, mint a magyarok többsége, emberközelibb és ezáltal vonzóbb tud lenni a párt is. A KDNP Zalában valóban a hétköznapi emberek pártja, akik azonban szeretnének és tudnak is tenni valamit az őket körülvevő közösségekért.
 
KDNP Zala vármegyei szervezetének vezetői a 2024-es tisztújítás után.
 
Háromszor választottak meg a vármegyei választmány elnökévé, már 6 éve töltöm be ezt a tisztséget. Ez alatt az idő alatt bő egy tucat olyan rendezvényt sikerült szerveznünk a vármegyében, ahol a KDNP vezető politikusai kifejezetten a mi meghívásunkra, hozzánk érkeztek. Akkor képes a KDNP országos párt maradni, ha a központi szereplők és az országos hálózat oszlopai között rendszeres és élő kapcsolat van, ami nem korlátozódik az alapszabály szerinti testületek formális munkájára és a mozgósítási célú kampányeseményekre, hanem arra is van igényünk és lehetőségünk, hogy kampányidőszaktól függetlenül gondolkozzunk együtt közös dolgainkról, a kereszténydemokrácia ügyéről. Tagjainknak fontos ez a figyelem, rendszeres megerősítés, és bizonyára vezető politikusaink számára is értékesek a helyi visszajelzések.
 
Az Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ) együttműködésben szervezett Kereszténydemokrata Est sorozatot szeretnénk 2026-ban is folytatni, örömmel tapasztalom, hogy más vármegyék is sikeresen alkalmazzák a modellt. Ezen felül évente több tucat kereszténydemokrata ihletésű kisebb-nagyobb rendezvényt, megemlékezést, civil szervezeti eseményt szerveznek tagtásaink, mellyel újra és újra jó hírét keltik politikai közösségünknek.
 
Hadd idézzem fel az októberi és novemberi kínálatot: tisztelegtünk Mindszenty József bíboros, Kerkai Jenő KALOT-szervező jezsuita szerzetes, illetve Zrínyi Miklós költő és hadvezér életműve előtt, volt rendezvényünk az életvédelem és a honvédelem tárgyában, és meghallgathattuk a Tolcsvay-testvérek Magyar mise című zenés rockoratóriumát is vármegyénkben. Decemberben három zalai városban tervezünk évzáró rendezvényt. Fontos, hogy a hozzánk kötődő eseményekről rendre hírt ad a helyi média is.
Az elmúlt években sikerült közel megkétszerezni a vármegyei alapszervezeteink számát, közben gyarapszik a tagság is, hiszen szinte minden hónapban vannak új belépőink.
Ezt a vonzerőt az imént említett aktív közéleti-kulturális tevékenység mellett annak a vármegyei választmányunkban is működű politikai kultúrának tudom be, amely egyszerre teljesíti a világnézeti kritériumot és valóban demokratikus: nálunk érvényesül a szubszidiaritás kereszténydemokrata alapelve, nem felülről irányítanak, hanem alulról szerveződünk. Örömmel tapasztaljuk azt is, hogy a legfontosabb politikai kérdésekben – például a jelöltállításokkal kapcsolatban is – mind a pártvezetés, mind pedig a szövetséges figyelembe veszi véleményünket. Persze, van még hová fejlődnünk: tagtársaink jelen vannak a települési önkormányzatok képviselő testületében, de következő lehetőségnél szeretnénk a vármegyei közgyűlésbe is KDNP-s hátterű alelnököt delegálni.
 
- Milyen az együttműködés a helyi civil és egyházi világgal?
 
- A politika, a civil szervezetek világa és az egyházak három olyan alrendszer, melyek szinergikus kapcsolatban állnak egymással, lehet metszetük, de nincsenek sem rész-egész viszonyban, sem alá-fölé rendeltségben egymáshoz képest. Már nem Mindszenty bíboros korában élünk, ma már külön hozzák meg döntéseiket az emberek hitéleti és politikai kérdésekben. Természetesen, pártunk célja az kell legyen, hogy minden magát kereszténynek valló polgártársunk a mi pártunkban találja meg a értékrendjének és érdekeinek leghitelesebb és szakmailag legfelkészültebb politikai képviselőjét. Ugyanakkor, a KDNP-ben nem „beugró" a vallásosság sem: az, hogy kiállunk a lelkiismereti szabadság mellett, nem csak azt jelenti, hogy biztosítani kell a szabad vallásgyakorlás jogát, hanem azt is, hogy értékrendünkkel, politikai célkitűzéseinkkel vallásuktól és vallásosságuktól függetlenül is azonosulhatnak az emberek. Ez már csak azért is lehetséges, mert
a keresztény alapokra épített Európánkban a „jó erkölcs" fogalma és a „helyes viselkedés" jogrendben is megjelenő szabályai lényegében a „keresztény etika" elveivel, végső soron a bibliai tanítással vannak összhangban. 
Mivel a kereszténydemokrácia alapja a krisztusi emberkép, a KDNP világnézeti pártként a keresztény értékrendet vallja magáénak, továbbá szakpolitikáink kidolgozásakor pedig az egyház társadalmi tanítását referenciapontként vesszük, rengeteg természetes együttműködési pont kínálkozik a egyházakkal, azok társadalmi küldetésével, pasztorális tevékenységével.
 
Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető alelnöke és Császár Zoltán, a KDNP Zala vármegyei elnöke.
 
Ezek nem külsőségek vagy szimbolikus gesztusok, hanem valós, tartalmi együttműködések, különösen kulturális és szociális területen vagy a teremtésvédelem ügyében. A konkrét együttműködéseknek a közege gyakran a civil társadalom: egy-egy családi napot, jótékonysági templomi koncertet, faültetést legjobban egy civil szervezet segítségével lehet megszervezni és lebonyolítani.
Hadd emeljem ki a KDNP által nemrég meghirdetett „Fogadj örökbe egy keresztet!" programot is még itt, melyben mindhárom alrendszer találkozik: az útmenti kőkereszt felújításának költségeit gyakran egy civil szervezet vállalja, az átadó ünnepségen valamely KDNP-s vezető politikus mond beszédet, az újraszentelést pedig természetesen a területileg illetékes plébános végzi.
Zalában több ilyen esemény történt az idei évben is.
 
- A 2026-os választás előtt milyen kampányra számít helyben?
 
- Az országos politikai kérdések természetesen Zalában is foglalkoztatják az embereket: hozzánk is eljutott már a Nemzeti Konzultációs kérdőív, a sajtóban követhetők az országos hírré váló politikai viták és botrányok, a különféle országjárások zalai helyszínein személyesen is lehet találkozni a kampányoló politikusokkal.
 
Már 2025-ben intenzívnek mondható a politikai élet a vármegyénkben, Nagykanizsán például nemrég volt Tisza pártkongresszus és Lázár Infó is. Arra számítok, hogy több nyílt politikai fórum lesz a nagyobb településen a következő hónapokban, és a versengő pártok standolni, kopogtatni is fognak üzeneteikkel. Ebben természetesen a KDNP-sek is részt vesznek. Egyszerűbb a helyzet, mint a többszáz szereplős önkormányzati választásokon, hiszen jelenleg a pártok versenye mellett csak három zalai egyéni képviselői mandátum sorsa a tét.
 
Országgyűlési képviselőjelöltjeink hosszú évek óta közszereplők, több rájuk bízott feladat ellátásában is bizonyítottak, és nem hiszem, hogy sok új dolog ki tudna derülni róluk – a kihívók többségét viszont még alig ismerjük... főleg nem a közéleti kompetenciáikat és vállalásaikat, vagy azt, hogy meddig mennének el a kampány során a mandátum megszerzése érdekében...
Látjuk sajnos, hogy egyes politikai szereplők abban látják az előnyszerzés esélyét, hogy egyre lejjebbre süllyesztik a politikai közbeszéd színvonalát, és fokozzák a gyűlölködést.
Korábban nem ismert és meg nem tapasztalt újdonság lehet a mostani kampányban a mesterséges intelligencia: a MI olyan mondatokat képes a hangunkon előadni, melyeket sosem mondtunk ki, és a megtévesztésig hasonló képi felvételeket is képes generálni rólunk olyan kontextusokban, amelyekben sosem voltunk. Tartok tőle, hogy súlyosan etikátlan és durva MI akciók várhatók a következő hónapokban, hiszen a társadalom többsége védtelen ezzel az új befolyásolási technológiával szemben. A Fidesz-KDNP részéről a megszokott, jól szervezett és világos üzenetekkel dolgozó kampány várható, melyben a segítők személyes munkája rendkívül fontos lesz.
 
- Ön szerint miért érdemes a Fidesz-KDNP-re szavazni az ellenzéki pártokkal szemben?
- Röviden azért, mert a szavazólapon csak ennél az egy lehetőségnél lesz ott a KDNP, a családok pártja – az ember életében pedig a legfontosabb a család.
Kicsit hosszabban, és ha már így fogalmazódott meg a kérdés: abszolút nem lehet tudni, hogy mire számíthatunk az ellenzéki pártoktól, ha kormányzati felhatalmazást kapnak. Nem tudjuk kik lennének az ország vezetői, mert csak 1-2 vezető politikust ismerünk alaposabban az egyes pártokból. A legnagyobb ellenzéki erő állítólag tízezres nagyságrendű jelentkezői halmazból és profi szakemberek segítségével választotta ki jelölt-jelöltjeit, mégis rögtönzöttnek, kapkodónak tűnik az eljárás, és sok a hiba.
Így négy és fél hónappal a választások előtt azt sem tudjuk, kik lennének egy esetleges Tisza Párt vezette kormány tagjai, és azt sem, mennyiben tartanák meg a Fidesz-KDNP kormányzat által elért eredményeket a családtámogatások, a nemzetpolitika, a történelmi egyházak támogatása terén – hogy csak néhány kereszténydemokraták számára kiemelten fontos szakterületet említsünk.
A Fővárosi Közgyűlésben és az Európai Parlamentben mutatott tevékenységükből azt láthatjuk, hogy 2024 júniusában nagyobb felhatalmazást kaptak a frissen létrejött párt jelöltjei, mint aminek a szakszerű ellátására felkészültek voltak. Ez az ország kormányzása vonatkozásában vállalhatatlanul nagy kockázat. Továbbá, abban sem lehetünk biztosak, hogy végül nem lesz valamilyen nyílt vagy háttérben megkötött egyezség a jelenleg legnépszerűbb ellenzéki párt és a mostani parlementi ellenzék pártjainak az egyes választókerületekben jelentős beágyazottsággal rendelkező politikusai közt. Ha pedig így lesz, akkor a nagy évtizedes rendszerváltó szándék sem hiteles.
 
Összegezve: nem látszik a kormányképesség a kihívók oldalán.
 
Főkép: Császár Zoltán, a KDNP Zala vármegyei elnöke. Fotó: KDNP

Podcast