Orbán Viktor Szentendrén: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!

Szerző: MTI/Gondola
2026. március 20. 21:37
Orbán Viktor Szentendrén azt mondta, a kormány azért tudta a vállalásait a nehéz háborús évek ellenére megvalósítani az elmúlt négy esztendőben, mert mindig nemet mondott arra, hogy a magyarok pénzét elvigyék Ukrajnába.

A 2022-es választáson kötött háborúellenes szövetség megújítására és megerősítésére kérte hallgatóságát Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken, országjárása szentendrei állomásán, hangsúlyozva, tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalatiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból.

Egyedül mi tudtunk kimaradni a háborúból kezdetektől fogva, az csak annak köszönhető, hogy mögöttünk egy nagy nemzeti egység volt

- jelentette ki, hozzátéve, enélkül "beletoltak volna bennünket a háborúba".

A nemzeti összefogás az egyetlen erő, amely képes ebben a harapófogóba szorító nemzetközi helyzetben kívül tartani Magyarországot a háborún - emelte ki, hangsúlyozva, ilyen időkben

nem kísérletezni kell, hanem biztonságra törekedni, tiszta fejre, hidegvérre és biztos kézre van szükség, amivel csak a Fidesz és a KDNP rendelkezik.

Válasszuk a biztonságot: a Fidesz a biztos választás - fogalmazott Orbán Viktor.

Azért volt pénz a kormány vállalásainak teljesítésére, mert nem engedtük, hogy a pénzünket elvigyék Ukrajnába - jelentette ki a miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken Szentendrén, a kormánypártok választási nagygyűlésén.

Orbán Viktor azt mondta, a kormány azért tudta a vállalásait a nehéz háborús évek ellenére megvalósítani az elmúlt négy esztendőben, mert mindig nemet mondott arra, hogy a magyarok pénzét elvigyék Ukrajnába.

"Világossá tettük, hogy az a háború nem a mi háborúnk, se fegyvert, se pénzt, se magyar fiatalt abba a háborúba mi nem fogunk küldeni"

- hangsúlyozta a kormányfő.

"Nemcsak azt oldottuk meg, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, hiszen erre kaptam önöktől a mandátumot 2022 áprilisában, hanem a blokkolt gazdaság ellenére is van néhány dolog, amivel itt el tudok számolni" - mondta a miniszterelnök, aki ezek között említette a nyugdíjak értékének megvédését,

a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a 14. havi nyugdíj felépítését, a családi adókedvezmény megduplázását,

a legalább két gyermeket vállaló édesanyák élethosszig tartó adómentességét, valamint a 3 százalékos otthonteremtési hitel bevezetését.

Podcast