MLSZ-közgyűlés - Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották
A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén.
Kérdés, hogy a volt válogatott játékos tudja-e: a futballisták kialakítását óvodáskorban kell kezdeni.
A 74 mandátummal rendelkező küldöttből megjelent 64, akik egyhangúlag szavazták meg a 38 éves sportvezető új megbízatását. A 86-szoros válogatott Szalai célként azt jelölte meg, hogy minél több fiatal kapjon lehetőséget az NB I-ben, külföldi bajnokságban és a válogatottban. Ahogy fogalmazott, pályafutása során már sokszor bebizonyította, nehéz nála elérni, hogy feladja a kitűzött céljait. Szintén egyhangúlag választották meg az elnökség tiszteletbeli tagjának Nyilasi Tibort és Berzi Sándort.
Csányi Sándor elnök az eseményt követő sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére elárulta, a szervezet leadta a jelentkezését a 2028-as és 2029-es Konferencia-liga döntőjének rendezésére, amivel a Puskás Arénának - a 2020-as európai Szuperkupa-döntő, a 2023-as Európa-liga-finálé és az idei Bajnokok Ligája-döntő után - teljessé válna a palettája a nemzetközi színtéren.
A közgyűlést levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök,
aki, mint írta, nem tudott jelen lenni brüsszeli teendői miatt, "ahol a nyújtott láb, a becsúszó páros lábak és a lekönyöklés csapdáit kell kerülgetnem". A miniszterelnök gratulált az MLSZ-nek az elmúlt évek során végzett munkához.
"A 2010-ben elindított nagy menetelés utolsó szakaszához érkeztünk. Lassan már minden megvan, csak az i-re nem tudtuk feltenni a pontot, a fránya 96. perc miatt"
- utalt az írek elleni, elveszített vb-selejtezőre.
"Köszönöm, hogy az elmúlt években miniszterelnökként együtt dolgozhattam Önökkel. Köszönöm a sok felejthetetlen győzelmet, felemelő pillanatot. És még nincs vége. Sőt, most jön a java.
Önökhöz hasonlóan én is újabb győzelemre készülök, amely megteremti a lehetőséget, hogy a következő években is együtt dolgozzunk,
és még magasabb csúcsokat hódítsunk meg." - írta Orbán Viktor.
Csányi Sándor az éves értékelő beszédét azzal kezdte, hogy az MLSZ 2,1 milliárd forintos eredménnyel zárta a 2025-öt, azaz ennyivel több bevétele volt, mint kiadása. Kijelentette: az élvonalbeli csapatok átlagos költségvetése 5,4 milliárd forint, a saját tőkéje pedig 1,1 milliárd, ugyanezek a számok a másodosztályban 1,1 és 0,3 milliárd. Negatívumként említette, hogy nem erősödik a tőke, amit a túl kevés meccsnapi és játékoseladásokból származó bevételekkel indokolt.
"Számomra is meglepő, de
kinőttük a Puskás Arénát, el tudnánk adni 100-120 ezer jegyet,
néha akár többet is" - tért rá a válogatottra a 73. születésnapját ünneplő bankár, hozzátéve, ez még úgy is igaz, hogy a nemzeti együttes volt már jobb helyzetben a 16 éves regnálása során. "A 2024-es Eb és aztán vb-selejtezők nem sikerültek jól, utóbbin három meccs ment el a mi hibánkból. A következő négyéves ciklusban kétszer lesz Nemzetek Ligája, illetve három kijutás után remélem, nem szakad meg az Eb-részvételre vonatkozó sorozatunk, de ami minden sebet be tudna gyógyítani, ha a következő, 2030-as vb-n ott lehetnénk".
Kifejtette, erre azért lát a korábbiaknál nagyobb esélyt, mert egyre több a külföldön játszó futballista és javult a magyar bajnokság színvonala is. Marco Rossi szövetségi kapitány kapcsán kijelentette, nemcsak ők bíznak benne, hanem a játékosok is. Szerinte nem az olasz szakember rontotta el a három mérkőzést a vb-selejtezők során. Azt ugyanakkor megemlítette, hogy a jövőben már lesz pszichológus a válogatott mellett, eddig azért nem volt, mert Rossi azt mondta, megoldja ezt.
"Sikerült békét kötni a szurkolókkal, sok dologban igazuk volt, jogosan háborodtak fel bizonyos szigorításokon. Amiben nem tudunk engedményt tenni, az a rasszizmus kérdése" - mondta, s közölte, a 12 év alatt lejátszott 133 válogatott meccsen 41 fegyelmi eljárást indítottak a szövetség ellen, melyeken hét zárt kapus büntetést, öt szektorbezárást és 520 millió forint értékben 37 pénzbüntetést kapott.
Csányi az MTI-nek arról számolt be, hogy nem volt megfelelő a kommunikáció az MLSZ és a drukkerek között, de a jövőben rendszeres kapcsolattartás lesz legalább negyedévente.
Az MLSZ elnöke a Fizz Liga kapcsán arról beszélt, hogy
nem akar Kubatov Gáborral, a Ferencváros elnökével vitatkozni, mert nem érdemli meg,
ugyanis a magyar bajnokság elsősorban a zöld-fehérek remek meneteléseinek köszönhetően már a 22. az európai rangsorban. Reményei szerint lesz olyan klub, amely felzárkózik FTC-hez. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a tavalyi küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el az ötéves stratégiát, ami tartalmazta az úgynevezett magyar- és a fiatalszabályt.
"Hiába nem teljesen igazságos az NB I versenykiírása, marad a lebonyolítás, mert a csapatok ezt szavazták meg. De egyszer elérjük, hogy újra 16 csapat legyen az élvonalban, ehhez a kluboknak több bevételt kell generálni jegyből, játékoseladásból" - jelentette ki Csányi az MTI-nek.
Az elnök a futsal kapcsán óriási fejlődésről számolt be, mivel a válogatott tíz év után nemcsak ott volt az Eb-n, hanem jó eredményeket ért el, azaz "nem az áldozati bárány szerepét töltötte be".
Az idei BL-döntő esetében az elnök azt a bejelentést tette, hogy Juhász Roland korábbi válogatott védő lesz a hazai nagykövete, ahogy az El-finálé esetében Gera Zoltán volt.
Azzal zárta a küldöttgyűlésen elmondott beszédét, hogy
köszönetet mondott a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, mert szerinte nélküle az elmúlt másfél évtized eredményei és infrastruktúra-fejlesztése nem valósulhatott volna meg.
A közgyűlés a beszámolókat egyhangúlag elfogadta. Egyedüliként Kiss Norbert, a Budafoki MTE ügyvezetője kért szót. Javasolta, az NB II-nek is legyen képviselője a szakmai bizottságban, hozzák létre az edzői bizottságot, illetve nagyobb marketing támogatást nyújtson az MLSZ az NB I-es és NB II-es bajnoksághoz. Csányi mindhárom elképzelést támogatta.






