Orbán Viktor egy brit lapnak: az iráni háború újabb migrációs hullámot és energiaválságot idézhet elő

Szerző: Gondola
2026. március 18. 18:35
Az iráni konfliktus súlyos következményekkel járhat Európára nézve – figyelmeztetett Orbán Viktor a GB News-nak adott interjújában. A miniszterelnök szerint a háború újabb migrációs hullámot és energiaválságot idézhet elő, miközben élesen bírálta a nyugati vezetést, és Donald Trump szerepét egy lehetséges új, erősebb vezetési modell példájaként emelte ki.
Orbán Viktor a GB Newsnak adott interjújában – amely az első brit médiának adott megszólalása volt több mint tíz év után – átfogóan beszélt a közel-keleti konfliktusról, annak európai hatásairól, valamint a nyugati politikai vezetés állapotáról.
 
Az iráni konfliktussal kapcsolatban Orbán két fő veszélyt emelt ki. Az egyik a migráció, a másik az energiahelyzet.
 
Úgy fogalmazott, hogy a háború következtében újabb migrációs hullám indulhat el Európa felé, hasonlóan a 2015-ös válsághoz, amikor több mint egymillió ember érkezett a kontinensre főként Szíriából, Afganisztánból és Irakból. Szerinte a mostani konfliktus is destabilizációt okozhat a térségben, ami tömeges elvándorláshoz vezethet.
A másik komoly következménynek az energiaellátás bizonytalanságát és az energiaárak emelkedését nevezte. Kiemelte, hogy a háború hatással lehet az energiaellátási láncokra, ami gazdasági nehézségeket idézhet elő Európában.
Az interjúban szóba került Donald Trump Irán elleni katonai fellépése is. Orbán ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmazott: szerinte még nem eldöntött, hogy a lépés háborút mélyít-e vagy éppen a béke felé vezet. Korábbi washingtoni találkozójuk alapján elmondta, Trump úgy véli, Irán a konfliktusok egyik fő forrása, de időre van szükség annak megítéléséhez, hogy a katonai akciók milyen irányba viszik az eseményeket.
 
Orbán Viktor az interjú jelentős részében a nyugati világ vezetését bírálta. Úgy látja, hogy a Nyugat vezetési képessége meggyengült, mert túlzottan az intézmények működésére, valamint akadémiai és ideológiai alapú gondolkodásra támaszkodik. Szerinte az a felfogás vált uralkodóvá, hogy az intézmények önmagukban képesek irányítani az országokat, a politikai vezetők szerepe pedig pusztán ezek „menedzselésére” korlátozódik. Ezt a szemléletet Orbán hibásnak tartja, mert szerinte ez bénítja a nyugati világot.
Ezzel szemben egy új típusú vezetési modellt sürget, amelyben hangsúlyos a személyes vezetői felelősség, a határozottság és a bátorság. Úgy véli, hogy a jelenlegi európai gondolkodás szerint az erős vezetők veszélyt jelentenek, azonban ő ezt téves megközelítésnek tartja.
Orbán példaként Donald Trumpot hozta fel, akit „különutas” (maverick) vezetőnek nevezett. Szerinte Trump képes lehet megrengetni és átalakítani a nyugati vezetési modellt, mert a személyes vezetői szerepet és felelősséget helyezi előtérbe az intézményi működéssel szemben.

Podcast