Labdarúgó NB I - A kilencedik helyre szökkent a Kazincbarcika
A 11. NB I-es forduló első napján a legjelentősebb eredmény, hogy a Kazincbarcika idegenben játszva verte meg a Spartacust, és elugrott a kieső helyről, az Újpestet is maga mögét szorította legalább egy napra. Az MTK emberelőnyben sem tudta legyőzni a Felcsútot, de egy pontot szerzett, így kiemelkedett a 16 pontos csapatok közül, s a tabella második helyén áll. Meglepetésre a Diósgyőr megverte a Paksot, az atomváros klubja így is stabilan az első helyen áll, bármilyen mai eredmény után is egy ponttal vezeti a mezőnyt.
Ma koradélután két 16 pontos együttes csap össze, Kisvárdán lép pályára az ETO. Az utóbbi csapat a jobb, ennek megfelelően az idegen pálya ellenére az esélyesebb is. Ha a győriek győznek és a dobogóra jutnak, a tabella elkezd közelíteni a realitás felé.
Délután a 16 pontos Vasutas otthonában fogadja a 10 pontos, így a tizedik helyen tanyázó Újpestet. Izgalmas meccsre számíthatnak a debreceni szurkolók és valószínű hazai győzelemre.
A Groupamában is izgalmas lesz a meccs, hiszen az utolsó helyezett ZTE érkezik a Ferencváros vendégeként. Mint tudjuk, a Fradi bárkitől képes kikapni, a mostani helyzet azonban azt sugallja, hogy több góllal győz azt FTC.
A mai összecsapások után vélhetőleg a Fradi és az ETO lép fel a dobogóra, erre van esélye a Vasutasnak is, ha megveri az előző fordulóban feltüzelt - az FTC ellen döntetlent elérő - Újpestet.
Ha a Vasutas győz, akkor a Barcika megőrzi 9. helyét, és ez lényeges rendeződés az alsóházban.







