Aki magyar, velünk tart!

Szerző: Pók Katalin
2025. október 25. 11:34
„Aki magyar, velünk tart!”, volt a szlogenje minden idők talán legnépesebb Békemenetének. Valóban azt érezhette, aki ott volt, és aki csak a tv képernyőjén keresztül nézte, hogy jó magyarnak lenni.
A „felemelő” volt a leggyakoribb szó, ami elhangzott a résztvevők szájából. Valóban történelmet csináltak, különösen most, hogy Budapest lehet a helyszíne a Trump-Putyin békecsúcsnak. A tömeg egyértelműen kinyilvánította, hogy a magyarok tényleg a béke mellett állnak, nem véletlen a békecsúcs helyszínválasztása. Különleges volt a műsor is a személyesen megjelenő, még élő 56-osokkal, és persze a magyar színekben átsuhanó Gripenekkel. Szép volt „A szabadság vándorai” dal, Radics Gigitől és Curtistől. A pulpitus előtt kitett tábla, a „Legyen béke” is kifejezte a „Holdról is látszó” hatalmas tömeg leghőbb vágyát. Ezzel kinyilvánította, hogy a keresztény, konzervatív, nemzeti kormánynak óriási támogatottsága van, itt az ellenzék manipulációi nem értek célba. Mindenki Orbán Viktor beszédére várt, amit mindig iránymutatónak tart a magyarok többsége. A következőkben ebből szemezgetünk, mit akart mondani a magyarságnak?
 
A „zászlók tengere” mögött Orbán Viktor azt mondta:
„A Békemenet, Európa legfontosabb politikai mozgalma”.
Jellemzően európai és világtrendekben gondolkodott most is. Talán az antifa, vagy a „Free Palesztina”, vagy a háború melletti brüsszeli trend vagy a szélsőséges muszlim terror mozgalma lenne a legfontosabb? Nem, a béke melletti kiállás a legsürgetőbb, mert ha nem figyelünk eszkalálódás lehet belőle, és világháború. Ha a brüsszeli törekvéseknek nem állunk ellent, és nem állunk mellé a békecsúcsnak, könnyen az egész világ nyomorúsága jöhet el. Ez a mozgalom hazafias, mely a liberális korszellem ellen védi hazáját- mondta Orbán Viktor. És valóban, kis ország vagyunk, de vétóinkkal sok mindent megakadályozhatunk, ha megtartjuk kormányunkat.
 
Éppen ezt köszönte meg Orbán Viktor, hogy az Európában egyetlen, keresztény, konzervatív, nemzeti kormányt életben tartotta a magyarság többsége. Sőt életben tartotta, a világon is egyedülálló keresztény Alkotmányunkat, e népakarat. Migránsmentes országként is egyedülállók vagyunk, ezt is a népakarat érte el. Kizavarta az LMBTQ és gender aktivistákat is az iskolákból. „Ti időben ébredtetek, kitartottatok”- mondta a miniszterelnök. Valójában mindez a keresztény, konzervatív, nemzeti kormánynak köszönhető, ők vetették fel a problémákat, ők ismerték fel a liberális eltévelyedett eszméket és trendeket a világban. Megírták, a balról és Brüsszelből sokat támadott keresztény Alkotmányt. Ellenálltak a brüsszeli nyomásnak, amikor migránsokat akart ránk erőltetni, és ellenálltak az LMBTQ mozgalmaknak, ami elfogadott trend Brüsszelben és a liberális világban. Ezért szankciókkal sújtottak bennünket, de lehetett az Alkotmányunkra és 2/3-os felhatalmazásra hivatkozni. Ez a tömeg mellettük állt, sőt azok is, akik most nem tudtak eljönni, ezt köszönte meg kormányfőnk.
 
Különösen értékes része volt Orbán Viktor beszédének, amikor a „megtévesztett magyarokhoz” és a fiatalokhoz szólt. A fiatalok robbantják ki a forradalmakat, ők emelik a szabadság zászlóját. Lázadásra hívta a fiatalokat, jöjjenek ki az online térből. „Vár a hazátok!”- hívta őket. Ma a digitális, virtuális világ foglalja el a valóságot.
Brüsszel „hazátlan európait” akar csinálni a fiatalokból, és azt akarja, hogy maradjanak a virtuális térben. ”Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok!”
- hangzott el a felszólítás. Brüsszel veszedelem, nyilván a brüsszeli, globalista világ ellen kell lázadni. Másrészt, aki a mai ellenzékkel tart, az behódolt a háborús terveknek és migrációnak.
 
Nagyon jó, hogy ez elhangzott, hiszen ez valós veszély az internet világában. Már Churchill megmondta, aki fiatal korában nem liberális annak nincs szíve, aki idős korában nem konzervatív annak meg nincs esze. Ezek szerint a fiatalok alapból a liberalizmus felé hajlanak. Csakhogy a mai liberalizmus veszélyes, mert nincs morális alapja. A fiatalokra nagy veszély leselkedik, mert könnyű meggyőzni őket, hogy emberséges tett befogadni a migránsokat. És eközben nem veszik tudomásul a szélsőséges iszlám gyilkos tetteit, azt gondolják, ez nem is létezik. Könnyű meggyőzni őket, hogy Putyin agresszor, akit ki kell közösíteni és el se jut hozzájuk a jobboldali érv az ukránok, nemzetiségek elleni tettei. Nagy liberalizmusukban jó embernek tartják magukat, mert minden kisebbségnek egyenlő jogokat akarnak. Miért ne házasodhatnának az azonos neműek? Elhiszik, hogy ez kirekesztő, mert nem ismerik a házasság szentségét sem, mert nincsenek keresztény értékeik. Más a helyzet a keresztény szellemben nevelt fiatalokkal, de valószínű ők a kisebbség. Bár Isten, férfinak és nőnek teremtette az embert, ők elhiszik, hogy több mint 72 nem van, mert ezzel a hagymázas elmélettel traktálják az LMBTQ aktivisták. 
 
A Békemenet ellenpólusa a Nemzeti menet volt, ahol az ellenzék vezére azt harsogta, Kelet vagy Nyugat, embertelenség, vagy emberség? A válasz Nyugat és emberség volt, azaz keresztény értéknélküliség.
A liberálisoknak ugyanis Isten törvényei embertelenek, és kirekesztők, nem értik, hogy a morális törvények saját védelmünkre adattak.
Sajnos az internet neveli őket, a liberális világra. Pedig már a híres Ratzinger vitában (későbbi XVI. Benedek pápa) a német filozófussal Jürgen Habermassal megállapodtak abban (2004), hogy a liberalizmusból hiányzik a morál. Ennek a veszélynek vannak kitéve a mai fiatalok. Ez ellen kell most lázadni, jó hogy a miniszterelnök felhívta őket erre. Harcoljanak a hazáért, a szabadságért, mert Brüsszel nemzeti kompetenciákat vesz el és még ideológiáját is ránk akarja erőltetni.
 
Nem az a lázadó, aki a keresztény, konzervatív kormány ellen lázad, hanem aki a nemzeti szuverenitásért, szabadságért harcol. Ma a fiatalok nagy része, nem szabad, mert behódolt a gonosz által fabrikált morált nélkülöző ideológiáknak.
Várjuk, hogy a fiatalok forradalmat csináljanak szabadságukért!
Akkor béke lesz és szabadság lesz!- ahogy miniszterelnökünk mondta. 

Podcast