Magyar Péterék nem a valódi háborútól, hanem a kormányzó pártok videójától rettegnek

Tiszás érzelmű honfitársaink (akik egy drogpartira járó, krónikusan hazudozó, a nőkről, a nyugdíjasokról és a saját képviselőiről is hajmeresztő dolgokat mondó nárciszért rajonganak) most épp azon szörnyülködnek szakmányban, hogy a Fidesz-KDNP a háború borzalmait ábrázoló videóval „sokkolja” a gyerekeiket. A hajánál fogva rángatnak elő mindenféle tetszetős érvet a nagy felháborodás-puttonyból: a gaz kormány nem gondol a külszolgálatot teljesítők gyerekeire, hogy a templomokba gyerekek is járnak (ez a Magyar Püspöki Konferencia körlevelére vonatkozik), és különben is, még a magyar katonákat is vesztesekként ábrázolja (amúgy van nyertes egy háborúban?). 

 

Mint a fenti példákból is látható, az aktuális háborgás epicentrumában (ismét) a gyerekek állnak. Érdekes, hogy ugyanez az érzékenység valahogy nem működik például a Pride esetében, amikor – a nem hivalkodó, jó érzésű felvonulók mellett – szőrös mellű, bőrszerkós férfiak és nők vonszolják pórázon (vagy éppen ketrecben) a szájkosarat és kutya viselő barátaikat. Vagy éppen szakállas „nők” érzékenyítenek óvodásokat csilivili ruhakölteményekben. Esetleg a „gonosz” határőrök és egyéb „fasiszta képződmények” karmaiban sínylődő szegény, ártatlan menekültek (szinte mindig nők és gyerekek) szenvedéseivel bombáznak minket, mintha a bevándorlók többsége nem egyszerűen jobb megélhetést kereső fiatal férfi lenne. Szóval a nagy felháborodók éppen tudnának mesélni a propagandáról, ha egy pillanatig is maguk mögé néznének – de az ilyesmi nem szokásuk.

 

Egyébként, ha egyes jobboldali tartalmak valóban sokkolóak is (ahogy az volt például a kubai rakétaválság alatt született híres Daisy-kampányfilm is), érdemes feltenni a kérdést: mi a jobb? Ha szembenézünk vele, hogy mi zajlik a keleti határunk másik oldalán, és sikerül kimaradni belőle? Vagy ha homokba dugjuk, elfordítjuk a fejünket a fenti (ál)okoskodások hallatán, és megszavazunk egy olyan kormányt, ami egyszerűen nem tud ellentmondani az orosz-ukrán brüsszeli háborús narratívának? Mert ne legyen kétségünk afelől: a Tisza Párt teljes mértékben Brüsszelnek és Ukrajnának alárendelten működik (ezt egyébként ők maguk sem tagadják), így ha azok engednek a „nincs más megoldás, csak a háború” delejes csábításának, akkor a magyarok sem fognak kimaradni ebből – honvédestől, családostól, hátországostól.

 

Persze a nem-propagandának (alias független-objektívek) erre is megvan a bevett válasza: a „ne féljenek, nem fog fájni” és a „csak egy kis szuverenitásról kell lemondanunk” nemzetközi-globalista változata. Ezt Rácz András nem-ügynök, ultra-atlantista mindentudó szakértő tálalja legnyersebben: nem lesz itt semmiféle háború, úgymond, mert az európai katonák majd csak a békekötés után mennek Ukrajnába, és ha még Amerikát is sikerül beszervezni (nocsak, nocsak...), akkor már teljes (lenne) a biztonság, mert ők ugye minden csúnya orosz katonát még a levegőben szétkapnak (mondjuk a csodás, új hangfegyverükkel vagy valami még futurisztikusabb űrfegyverrel, amit most egyébként épp Kína jelentett be?). Röviden: nincs itt semmi látnivaló, a Nyugat mindig győz, ráadásul veszteség nélkül (erről mondjuk azért az amerikai veteránokat is érdemes lenne megkérdezni, hogy a vélhetően már több százezer ukrán hadirokkantról ne is beszéljünk).

 

Nos, ha valami halálos veszélyt jelent a gyerekeinkre, az épp az ilyen üresfejű, végtelenül felelőtlen álokoskodások. Nagyjából egy óvodás gyerek képzeli azt, hogy ő majd egy fapuskával Rambó módjára végigszalad országa minden ellenségén, és visszaszerez tőlük mindent, amit elvettek.

 

És van még egy dolog, amit az ilyen nagy tudású elemzők és háborús héjapolitikusok valahogy mindig kihagynak a számításból: pontosan hogy is akarnak térdre kényszeríteni egy atomhatalmat, amely a világ LEGNAGYOBB tömegpusztító arzenáljával rendelkezik? Szerintem ennél még egy katonásdit játszó óvodás is értelmesebb: ő megáll, ha az ellenfelei nem fapuskával jönnek szembe...