"Muzsika az egész világ" – a Budapesti Monteverdi Kórus koncertje a Vigadóban

Szerző: Molnár Judit
2026. február 4. 14:05
A kórusalapítónak mindig is kettős célja volt: egyrészt ismertetni a világ zeneirodalmának műveit, másrészt bemutatni a hazai korábbi és mai zeneszerzők alkotásait.
„Muzsika az egész világ” – ezzel a címmel érkezett a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatától a Meghívó a Budapesti Monteverdi Kórus jubileumi hangversenyére. Egy korábbi hozzájárulásom okán most a Kórus alapítójától, az MMA rendes tagjától, dr. Kollár Évától, akit eddig személyesen nem ismertem, szintén kaptam értesítést a február elsejei hangversenyre, nem is akárhová, hanem az MMA székházába, a Vigadóba, annak is a Dísztermébe, ahová a Lotz Károly és Than Mór által festett pompázatos freskóival díszített lépcsőházban lehet felvonulni.
 
Az alapító Liszt-díjas karnagy tavaly ünnepelte 80. születésnapját, az idei évadjuk pedig a Kórus létrejöttének 155. évfordulójával kezdődik, de azt is megtudhatjuk, hogy ebben az épületben Liszt, Wagner, Erkel, Debussy, Dvorzsák, Bartók és Dohnányi is fellépett.
 
Az alapítónak mindig is kettős célja volt: egyrészt ismertetni a világ zeneirodalmának műveit, másrészt bemutatni a hazai korábbi és mai zeneszerzők alkotásait.
 
Minthogy régóta megyek utánuk, sőt barátaimat is elviszem az előadásaikra (tartozom ezzel Szőnyi Erzsébet emlékének is, aki édesanyám barátnője volt, valamint egy egyetemi csoporttársam meghívásainak, aki kórustag), mindig mindenhol ott vagyok, akár templomi, akár koncerttermi hangversenyekről van szó, külföldre persze ez sajnos nem érvényes.
 
Ebben a beszámolóban igyekszem olyan információkat is adni, amelyek a Kórus vagy az MMA honlapján nincsenek kint, de nem mindig tudom elkerülni az ismétlést. Örülnék, ha az olvasók kedvet kapnának a további kereséshez, nem csupán a gyönyörű darabok miatt, hanem azért is, mert mindig van valamilyen különlegesség is. Például, hol egy, a hallgatósággal való közös éneklés (most is volt), hol filmrészletek a múlt történéseivel és a külföldi helyszínekkel kapcsolatban (most ez a filmbejátszás volt az újdonság), hol azért, amit a mai filmbejátszásban láttunk, ugyanis művésztársak is megjelennek, mint a Kossuth-díjas karnagy, Medveczky Ádám, vagy Zádori Mária oratórium-énekesnő, vagy épp kedvenc komponistájuk, Szőnyi Erzsébet professzor asszony, Kodály tanítványa, vagy a Magyar Örökség-díj átadása (2021). Apropó: Nem mondtam eddig, hogy a Kórus a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjének is a kitüntetettje.
 
Az nem csoda, hogy a Kórus névadója műveiből minden alkalommal egy-kettő elhangzik. Claudio Monteverdi a reneszánsz és a barokk fordulópontján alkotott, eredetileg egy iskolai kórust hozott létre.
 
Aztán két francia sanzont is hallhattunk egy férfi szerelméről, illetve két asszony csúfolódásáról a férjeiken.  Egy brit zeneszerző, Tomkins dalában a csalódás után felszabadult férfi szólal meg. 
Ezek után jött az egyházi blokk: egy Bach-motetta, dr. Lakatos János és Tóka Ágoston hangszeres kíséretével, aztán a neten is kirakott Szőny Erzsébet-mű, amelyet halála évében írt a komponista külön a karnagy asszonynak Weöres Sándor versére, a „Virágfüzér”-re, és amelynek fő üzenete az összetartozás. Majd Kodálytól hallottuk a „Setten az ördög” c. motettát, amelynek figyelmeztetése: mindennél többet ér a megváltó Jézus áldozata.
Johannes Brahms pedig Friedrich Schiller versére, amely az elmúlásról szól, zenét komponált, amelyet Marouan Benabdallah zongoraművész kísért — mint ahogy ő kísérte később Karai József csángó népdalfeldolgozásait is. De közben még Bárdos Lajos népdalfeldolgozásai is elhangzottak.
 
A hangverseny ismételten közös énekléssel ért véget, éspedig – ahogy a felszólító kérés szavaival elhangzott – az egyik legcsodálatosabb magyar népdallal, az „A csitári hegyek alattal”. A kórus további hangversenyeit tehát csak ajánlani tudom, itt lehet rájuk keresni.

Podcast