Zeneakadémia 150: Hubay Jenő-kiállítás nyílt a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Szerző: mti
2025. november 16. 13:03

Liszt vonzásában: Hubay Jenő élete és munkássága címmel nyílt időszaki kiállítás a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontban. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem pénteken és szombaton több eseménnyel ünnepli megalakulása 150. évfordulóját.

"Hubay nemcsak világhírű hegedűművész, hanem zeneszerző, tanár és a Zeneakadémia főigazgatója is volt. Személyisége és munkássága egyszerre volt alkotó és formáló erő a magyar zenekultúrában" - mondta a tárlatot megnyitó Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nemzetközi és tudományos rektorhelyettese.

Mint fogalmazott, Hubay Jenő (1858-1937) azért is különleges helyet foglalt el a magyar zenetörténetben, mert pályáját Liszt Ferenc is egyengette.

"Amit Hubay átvett Liszttől, a művészet szellemiségét, a mesterség tiszteletét és a tanítás felelősségét, azt ő továbbadta növendékeinek és az általa vezetett intézménynek. A következő nemzedékek, a világhírűvé váló hegedűiskola, és maga a Zeneakadémia is őrzi ennek lenyomatát".

Az intézmény első elnöke Liszt Ferenc, első igazgatója Erkel Ferenc volt. Lisztet Mihalovich Ödön, majd az 1919-es rövid életű igazgatótanács működése után Hubay Jenő követte mint főigazgató.

A Liszt vonzásában: Hubay Jenő élete és munkássága című időszaki tárlat a Liszt Múzeumban a megnyitó napján, 2025. november 14-én. MTI/Kocsis Zoltán

Az időszaki kiállítás Hubay életpályájának számos érdekes pontját emeli ki, de nem tér ki Hubay ellentmondásos döntéseinek részleteire.

A tárlat két részből áll. Az emeleten található első szekcióban Hubay életét és művészi útját ismerheti meg a látogató, családját, tanulmányait, végig kísérhetik az ifjú virtuóz útját Párizstól Londonig, egészen addig, amíg tanárként Brüsszelben, majd Budapesten maga is nemzetközi hírű művészek sorát indította el pályájukon. Ez a rész foglalkozik Liszttel, vagy a zeneszerző és kamarapartner Aggházy Károllyal való kapcsolatával, illetve bepillantást enged a legendás Hubay-palota mindennapjaiba és szalonjaiba.
A tárlat második, földszinti része az egykori első Liszt Emlékszoba történetét idézi fel. Ezt éppen száz éve, 1925-ben, a Zeneakadémia 50 éves jubileumán hozta létre főigazgatóként Hubay, az emlékszobát Klebelsberg Kuno miniszter avatta fel. A szobában Liszt tárgyai és szellemi öröksége kaptak helyet, és az 1986-ban megnyílt Liszt Múzeum közvetlen elődjének tekinthető.

"A most megnyíló kiállítás nemcsak arról emlékezik meg, hogy 150 éve, 1875-ben alapították meg a Magyar Királyi Zeneakadémiát, emellett jövőre lesz negyven éve annak, hogy megnyílt a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont. A tárlat nem csupán megemlékezik, hanem össze is kapcsol múltat és jelent, mestert és tanítványt, művészi hagyatékot és örökséget" - mondta megnyitójában Fekete Gyula.

A kiállítást Bokor Lilla, Cselényi Máté (az Emlékmúzeum igazgatója), Pál Rebeka, Pászthory Blanka, Peternák Anna és Watzatka Ágnes készítette, Éry Botond Medárd és Mátrai Diána Eszter lektorálta, Bősze Tímea és Schretner Márk installálta.

A megnyitót megelőzően, pénteken délután Réti Balázs zongoraművész, általános rektorhelyettes és Cselényi Máté koszorút helyezett el az V. kerületi, Irányi utca 1. szám alatti emléktáblánál, amelyet 1939-ben állíttatott a Liszt Ferenc Társaság. A tábla az egykor ott állt Hal tér 4. számú házról emlékezik meg, ahol 1875. november 15-én megkezdte működését a Zeneakadémia. Az épületet a 20. század legelején, az első Erzsébet híd építésekor bontották el a környékkel együtt. A Zeneakadémia nagytermében pénteken este ünnepi koncertet rendeznek.

Szombat este a Zarándokévek - Liszt Maraton című koncerten alapítójáról külön is megemlékezik az intézmény. Két neves zongoraművész, Farkas Gábor, a Zeneakadémia rektora, valamint Ránki Fülöp, az egyetem oktatója három kiemelkedő növendék - Rozsonits Ildikó, Paládi Máté és Szaniszló Attila - társaságában játssza el Liszt Zarándokévek című ciklusát a maga teljességében.

Ezen a két estén, sötétedés után több alkalommal fényfestés is látható lesz a műemlék zenepalota főhomlokzatán.

Címkék:

Podcast