Tokaj Mozaik Tervpályázat
Lezárult Tokaj és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös pályázata, amelyre az indulók a tokaji borvidék múltját és jelenét bemutató mozaikok terveivel jelentkezhettek - közölte az MTI-vel szerdán a város önkormányzata.
Mint írták, a nyolc legjobb grafika alapján a jövő évben három négyzetméteres mozaikok készülnek, amelyek Tokaj történelmi városnegyedének különböző pontjain kapnak helyet. A győztes pályaműveken túl kategóriánként további három alkotást is díjazott a szakmai zsűri, így összesen harminckét alkotás vívta ki a bíráló bizottság elismerését.
Összesen huszonnégyen osztozhattak az okleveleken, hiszen - a közlés szerint - nyolc olyan alkotó is volt, akinek két grafikai terve is a legjobbak között végzett. Az értékeléskor a zsűrinek szem előtt kellett tartania, hogy a pályaművek "az értékőrzés és az állandóság igénye mellett tartalmilag és esztétikájukban is Tokaj kulturális arculatához illeszkedjenek" - emelték ki a közleményben.
A pályázók feladata Tokaj gazdag múltjának bemutatása volt a település és a borvidék történeti jeleneteinek, kulturális szimbólumainak ábrázolásán keresztül. Az alkotók nyolc témakörből választhattak, köztük volt a tokaji vár, a tokaji szőlő-pincelabirintus, a tokaji aszú és a Rákóczi-korszak is.
A pályázaton 18 és 35 év közötti, művészdiplomával rendelkező vagy jelenleg művészeti felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató alkotók vehettek részt. A pályázók két tervet készítettek el egy tetszőlegesen kiválasztott és egy kisorsolt téma alapján, az alkotások létrehozásához mesterséges intelligenciát is használhattak.