Fülöp Attila: a DK számára a gyermekvédelem csak színház

Szerző: MTI
2025. november 11. 19:07
A mai nap újabb bizonyíték volt arra, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) számára a gyermekvédelem csak színház, ahol a gyermekek könnyen helyettesíthető eszközök a politikai céljaikra - írta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Facebook-oldalán, hozzátéve: a parlament népjóléti bizottsága határozatképtelen volt, ezért nem tarthatott ülést.
 
Fülöp Attila közölte: egy nem megtartott ülésen nem lehet vitát folytatni. De ez a népjóléti bizottság DK-s elnökét, az ülésen jelen levő DK-elnököt nem érdekelte, csak a színházért jöttek, a cirkuszért.
 
Az államtitkár utalt arra, hogy félnapos gyermekvédelmi vitanapot tartottak a parlamentben két héttel ezelőtt, amelyen a Fidesz-KDNP-frakció és a kormány részt vett. A Népjóléti Bizottság Pintér Sándor miniszter urat novemberben hallgatja meg - tette hozzá Fülöp Attila.
"De a DK-nak nem a tények kellenek, csak a balhé"
- fogalmazott.
 
Az államtitkár a bejegyzéséhez egy fotót is csatolt, ami kapcsán megjegyzi: az bizonyíték arra, hogy a jelen lévő baloldali média a parlament sajtótudósítási rendjét is teljes mértékben megszegte.
 
"Mi dolgozunk tovább, ők meg a balhéért élnek" - írta bejegyzésében az államtitkár.
Címkék:

Podcast