Felnyílt a sorompó a MÁV-flotta megújítása előtt
Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének
nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
- fűzte hozzá.
Ennek megfelelően a fenti járművek beszerzésekor uniós forrásokra, iparági hitelre, valamint olyan lízingkonstrukcióra is építenek majd, amely a családi autó megvásárlása kapcsán már senki számára sem lehet ismeretlen megoldás Magyarországon - fogalmazott.
Nagyon fontos, hogy a MÁV-csoport elővárosi és távolsági flottájának a kormányhatározattal lehetővé váló megerősítésében már érvényesül az a stratégia is, hogy a magyar vasúti közlekedés oroszlánrészét a közeljövőben
vontatott szerelvények helyett egyre inkább korszerű motorvonatokra építjük
- emelte ki.
A kormány döntése nagy lépés a járműbeszerzés folyamatában és hatalmas lépés a MÁV-csoport flottaépítésében:
ilyen jelentős távolságijármű-beszerzésre 30 éve nem volt példa
Magyarországon - írta bejegyzésében a vezérigazgató.






