Másfél milliárdos lakásprogram indul Balatonfüreden: 16 szolgálati lakás épül a közszféra dolgozóinak és a fiataloknak
Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden mintegy másfél milliárd forintból.
Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
Nyul Zoltán a munkaterület átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szolgálati lakások megvalósulása komoly beruházás, amely funkcionális, esztétikai és gazdasági szempontból is előremutató.
Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a szolgálati lakások megépítése új irányt jelent a városban, amely azt célozza, hogy a közszférában dolgozók, a fiatalok számára a megfizethető lakhatás elérhetővé váljon.
A helyszínen kiadott sajtóanyagban azt írták, hogy a két épületben összesen 16 lakás kap majd helyet, a tömbök kétezer négyzetméteren helyezkednek el és gazdag zöldterület veszi majd körbe ezeket, minden lakáshoz öt-öt fát telepítenek.






