Rétvári Bence: a Tisza-csomag súlyos kockázatot jelentene az önkormányzatok számára

Szerző: Gondola
2026. január 15. 12:38
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a Tisza-csomag súlyos kockázatot jelentene az önkormányzatok számára.
Rétvári Bence belügyi államtitkár Vácon arról beszélt, hogy a csomag olyan adóemeléseket tartalmaz, amelyek egyrészt elvonnák az önkormányzati dolgozók béremelésére szánt források egy részét, másrészt a helyi vállalkozásokat terhelnék meg.
 
Ez a vállalkozások nyereségének csökkenéséhez vezetne, ami közvetlenül visszavethetné az önkormányzatok adóbevételeit és lassítaná a települések fejlődését.
 
Az államtitkár példaként említette Vác helyzetét, ahol az év kedvezően indult: a kormány 111 millió forinttal járult hozzá a város működéséhez és fejlesztéséhez. Folyamatban van a városi szakrendelő felújítása is, amely a Versenyképes Járások Program keretében valósul meg. A beruházás összértéke 1,6 milliárd forint, amelyhez a környékbeli települések 250 millió forinttal járulnak hozzá.
Rétvári Bence felidézte a 2010 óta hozott kormányzati intézkedéseket az önkormányzatok érdekében: az állam átvállalta az önkormányzatok adósságát és egyes feladataikat, összesen 1387 milliárd forint értékben. Emellett a Magyar Falu Program révén számos kisebb település olyan fejlesztéseket tudott megvalósítani az elmúlt évtizedben, amelyekre korábban akár 30–40 éve vártak.
A Tisza-csomagot azért tartják különösen veszélyesnek, mert a vállalkozásokat terhelő új adók gyengítenék a helyi gazdaságot, ami hosszabb távon az önkormányzatok bevételeinek csökkenéséhez és a közszolgáltatások színvonalának romlásához vezethetne. Emiatt sok település csatlakozott Szita Károly kaposvári polgármester felhívásához, és nyilvánosan elutasította a csomagot.
 
Dukai Miklós önkormányzati államtitkár hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok idei egyik legfontosabb feladata a helyi költségvetési rendeletek elfogadása március 15-ig. Kiemelte, hogy
 
a központi költségvetésben több mint 1400 milliárd forint áll rendelkezésre az önkormányzatok működésének biztosítására, valamint a béremelésekhez szükséges többletforrásokra.
 
Dukai Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy a Tisza-csomag alapjaiban alakítaná át az önkormányzati rendszert: a jelenlegi 3197 önkormányzat helyett csak annyi maradna, ahány járás működik Magyarországon. Ez gyakorlatilag az önkormányzatok döntő többségének megszüntetését jelentené, amit a Fidesz–KDNP elfogadhatatlannak tart. Az államtitkár megerősítette: a kormánypártok nem fogják hagyni az önkormányzati rendszer ilyen mértékű leépítését.

Podcast