Iráni konfliktus - Rétvári Bence: emelte a terrorfenyegetettségi szintet a kormány

A Védelmi Tanács úgy döntött, hogy az iráni konfliktus esetleges következményeinek megelőzése érdekében
egy fokozattal megemeli a terrorfenyegetettségi szintet,
ami többlet megelőző feladatokat jelent a rendőrség számára - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten vasárnap.
Az iráni események világ- és Európa-szerte fokozott közbiztonsági kockázattal járnak, hiszen korábbi közel-keleti konfliktusoknak is voltak Európát érintő hatásai - közölte Rétvári Bence.
Mint elmondta: az intézkedés keretében
megerősítik azon rendőrségi objektumok védelmét, ahol fegyvereket is tárolnak,
illetve az állam működése és a lakosság ellátása szempontjából fontos létesítményeknél rendszeres rendőri járőrözést rendeltek el.
Ugyancsak fokozott rendőri jelenlét lesz a jelentősebb közterületeken, azokon a területeken, ahol tömegek jelennek meg, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csarnokaiban, a bejáratoknál és a reptérre vezető úton is állandó rendőri jelenlétre kell számítani. Továbbá
a schengeni övezeten belüli határokon is szúrópróbaszerű ellenőrzést tarthatnak
a rendőrök - tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy a Budapestre bevezető utakon is lesznek rendőri ellenőrzések és fokozott rendőri védelmet biztosítanak egyes nagykövetségeknek is - sorolta.
"Hangsúlyozom, hogy ezek mind-mind megelőző intézkedések a rendőrség részéről, azért hogy megvédjük Magyarország békéjét és Magyarország biztonságát (...) és kérjük szépen az állampolgárok türelmét és együttműködését" - fogalmazott a politikus.
Kérdésre válaszolva emlékeztetett: korábbi közel-keleti események idején heves és
erőszakos tüntetésekre került sor Nyugat-Európában, elsősorban a nyugat-európai országokban élő migránsok részvételével.
Ezért volt jó döntés a magyar kormány részéről, hogy nem engedte be az illegális migránsokat.
Kép: kdnp.hu






