
bogár lászló
-
2023. augusztus 2. 00:03A globális birodalomkiválasztó hatalom elkezdte az amerikai birodalom felszámolását, és ezzel az Oroszországot és aztán fokozatosan Európát is vazallusállamává tevő Kínai Birodalom „beiktatását” – fogalmaz Bogár László.Címkék:
-
2023. május 9. 08:21A pápa már úton hazafelé jelezte, hogy ez egyelőre ugyan még nem publikus, de Budapesten egy béketerv szellemi alapjait igyekezett megvetni – világít rá Bogár László.Címkék:
-
2023. április 5. 06:54A „végszámla” tehát ma még teljesen ismeretlen, de van néhány ennél is súlyosabb és kényesebb kérdés. Az első mindjárt az, hogy mi az a „valami”, aminek az újjáépítéséről szó van,Címkék:
-
2023. március 28. 22:57Végzetes csapdába kerültünk, egyszerre voltunk útjában a nagy nyugati birodalomnak, ami formálisan a Habsburgokat jelentette és a nagy keleti birodalomnak – idézi fel a mát idéző múltat Bogár László.Címkék:
-
2023. március 16. 23:28Bogár László közgazdász professzor szerint húsz éven belül Oroszország Kína északi tartományainak egyike lesz.Címkék:
További tartalmak:
Hírnapló
-
23:02
Orbán Viktor fogadta Zoran Milanovic horvát köztársasági elnököt
-
22:03
Magyar Kulturális Hét kezdődött Sanghajban
-
21:04
Református Művészeti Iskolák Kárpát-medencei Találkozója
-
20:09
Figyelmeztetésből ölték meg egy kábítószerellenes aktivista testvérét
-
19:35
Harrach Péter: Az emlékezet egységet kovácsol - Megemlékezést tartott a KDNP a Fiumei úti sírkertben
-
19:05
Rétvári Bence: 2010-hez képest mintegy 1200 milliárd forinttal többet költ a kormány közbiztonságra
-
18:03
Megölte volt élettársát
-
17:04
Bakondi György: hiába aktiválta Brüsszel a migrációs paktumot, Magyarország azt nem hajtja végre


