A gondola.hu archívumának helyreállításán dolgozunk. Az esetlegesen hiányzó tartalmak eléréséhez türelmét kérjük.
  • Megbukott a var
    A varszobában a közönségtől elzárva ül három szakember, minden jelenetett többször, több kameraállásból is megnézhetnek, egymás között egyeztethetnek. Mégis nevetséges hibát követnek el.
  • Kubatov nem ismerte föl, és nem is szóltak neki…
    Miközben helyes, hogy a Fradit a BL magasságába akarja emelni, itt egy másik futballeredményt is elérhetett volna. Sokasíthatta volna a magyar edzőkiválóságok számát.
  • KDNP: Magyarország a magyaroké
    Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy ugyanannyi migráns érkezik a magyar határhoz is, mint a nagy figyelmet kiváltó Lampedusa szigetére. A különbség, hogy Magyarország nem engedi be az ide érkezőket.
  • Új szövetségesünk a családok szabadságharcában
    Az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, majd az államfő az alapító-vezérigazgatóval négyszemközti megbeszélést folytatott. Novák Katalin a tervezettnél jóval hosszabb, két órás beszélgetés első perceiben kifejtette, hogy a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül. Felidézte, hogy tárgyalópartnere a közelmúltban úgy nyilatkozott, a népesedési válság komolyabb kérdés, mint a klímaváltozás.
  • Orbán Viktor a francia Veolia vállalat vezetőjével tárgyalt
    A keddi egyeztetés fő témája a magyar kormány és a Veolia (Dalkia) Energia Zrt. között tíz évvel ezelőtt kötött stratégiai partnerségi megállapodás megújítása volt.
MTI Hírfelhasználó