KDNP
  • 2021. augusztus 31. 08:47
    Az elmúlt fél évszázad minden tekintély lerombolását célul kitűző és relativizáló kritikai gondolkodásmódja napjainkban azonban már nem elégszik meg az Isten uralmának elismerését jelentő első három parancs száműzésével a közéletből, hanem a Tízparancsolat második részében írott, az embertársaink iránti, a természeti törvényekkel összhangban lévő kötelezettségeinket is ki akarja forgatni a sarkaiból.
  • 2021. augusztus 20. 09:05
    Simicskó István emlékeztetett: "születésünk pillanata mindannyiunk életében fontos esemény, hiszen ez a kezdet határozza meg, hogyan is indulunk el életünk útján", és ugyanez igaz az államokra is.
  • 2021. július 16. 14:57
    Egy közösség becsületbeli ügye, hogy ne felejtse el a múltját, emlékezzen azokra, akik meghatározó módon alakították életét - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Keresztes Sándorról készült, a magyar kereszténydemokrácia meghatározó alakjának emléket állító kötet pénteki budapesti bemutatóján.
  • 2021. július 6. 10:35
    Rétvári Bence: Ugyanazok a szervezetek, amelyek pár évvel ezelőtt a migráció miatt fújták meg a kürtöket, most a gyermekvédelmi jogszabályok miatt támadják hazánkat.
  • 2021. július 1. 19:34
    „A baloldali kormányok korábban megszorításokat vezettek be, elvettek az emberektől, csődbe vitték az önkormányzatokat, eladták az országot, privatizálták a közszolgáltató cégeket, és ebből az következik, hogy a baloldalnak nincs alapja, hogy kioktassa a kormánypartokat" – mondta Szászfalvi László kereszténydemokrata politikus a törvényhozásban. Őt kérdezte a Gondola.
  • 2021. június 28. 14:26
    A liberális fősodor azzal vádolja a kormányt, hogy semmibe veszi az egyenlőség és az elfogadás eszméit, miközben a baloldal önhatalmúan próbál a katolikus közösség belső ügyeibe beavatkozni – nyilatkozta lapunknak Simicskó István Vadai Ágnes törvénymódosítási javaslatáról, amellyel a DK azt szeretné elérni, hogy a gyónási titkot – gyermekek elleni szexuális bűncselekmények esetén – felülírja a feljelentési kötelezettség. A KDNP frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc pártjának a javaslata nyílt támadás a katolikus egyház és a vallásos emberek ellen.
  • 2021. június 15. 12:27
    A gyermekek védelme a pedofilellenes javaslat célja, amelynek értelmében szigorodik a Btk., emelkednek a büntetési tételek, és nem évülnek el. gyermekek védelme a pedofilellenes javaslat célja, amelynek értelmében szigorodik a Btk., emelkednek a büntetési tételek, és nem évülnek el a legsúlyosabb bűncselekmények.
    Címkék:
  • 2021. június 8. 13:02
    A kormány világraszóló előrelátást tanúsított azzal, hogy onnan szerzett be vakcinát, ahonnan csak lehetett. "Időt, szabadságot és pénzt nyertünk azzal, hogy az oltási program jól sikerült".
    Címkék:
  • 2021. június 4. 11:40
    "Magyarország a mi hazánk, a magyarság a mi nemzetünk, mindannyian összetartozunk". Ezt az alapvetést sem politikai akarat, sem emberi gyarlóság, sem nagyhatalmi erőfölény nem változtathatja meg.
  • 2021. június 1. 13:31
    A kormánypártok már számtalan javaslatukkal célozták a gyermekek fokozottabb védelmét, mert a kormányzati családpolitika alapja az, hogy a gyermek az első, a gyermekeknek minden lehetőséget, fizikai, szellemi és lelki biztonságot meg kell adni.
    Címkék:
  • Orbán Viktor: Amit Brüsszel tesz, az árulás
    Az oltás működik, Magyarország működik – erősítette meg Orbán Viktor a parlament őszi ülésszakának első napján elmondott beszédében. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a gazdaság repülőrajtot vett, így képesek leszünk elérni az 5,5 százalékos növekedést is az év végére. A gyermekeseknek és a nyugdíjasoknak ígért támogatásokat semmi nem veszélyezteti. – Hiába hátráltatja Brüsszel a helyreállítási alap kifizetését, a kormány már megelőlegezte az újraindítási programokra szánt összeget – magyarázta a kormányfő. Szerinte Brüsszel elárulja Európát a migrációhoz való hozzáállásával.
  • „Jakab Péter a világ egyetlen bohóca, akinek testőrei is vannak”
    Részletesen reagált a baloldal vádjaira mai parlamenti felszólalásában Orbán Viktor, bár megjegyezte, a baloldalt a valóság egyáltalán nem érdekli, össze-vissza beszélnek. Jakab Péterrel kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette, ő csak egy bohóc, akit nem kell komolyan venni. Azt is mulatságosnak tartotta Orbán, hogy Gyurcsány Ferenc akarja kioktatni a jobboldalt morális kérdésekben.
  • Néhány órás leállással indult ma reggel az előválasztás
    A szombati teljes összeomlás után a baloldali pártok, és az előválasztás szervezői ma reggelre hirdették meg kampányeseményük újraindítását. Ennek ellenére honlapjukon nagyjából reggel nyolc és tizenegy óra között továbbra sem lehetett online szavazni. A hibát később helyreállították, a négylépcsős online szavazási folyamat első fokáról már a második is elérhető: Lehet időpontot foglalni az ún. online azonosításra.
MTI Hírfelhasználó