Kara Ákos
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Új lendületet kaphatnak a horvát-magyar kapcsolatok
    Orbán Viktor gratuláló levelet írt Andrej Plenković horvát miniszterelnöknek, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökének a párt választási győzelméhez; írásában jelezte: készen áll a Közép-Európa megerősítését célzó stratégiai párbeszéd folytatására - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.
  • Baloldali propaganda amerikai pénzből
    A Nyugati Pályán elnevezésű Facebook- és Instagram-oldalakat a Political Capital balliberális agytröszthöz kapcsolódó cég hozta létre és működteti – saját bevallása szerint – amerikai pénzből. Az oldalak azt az álproblémát járják körbe, amely szerint Magyarország a Nyugathoz vagy a Kelethez akar-e tartozni.
  • A baloldal nemet mondott a családok támogatására
    A baloldal ismét nemet mondott a családok támogatására - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó