környezetszennyezés
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Kolumbusztól Trumpig: Törlés most
    A világ történelméről alkotott ismereteinket alapjaiban akarják megváltoztatni.
  • Tanulmányozta a sikeres magyar járványkezelést a WHO
    A magyar járványkezelés tapasztalatait az Egészségügyi Világszervezet (WHO) külföldi eseményein is bemutatták – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság adásában a szervezet magyarországi irodájának vezetője, Lédia Lazeri. Az alacsony magyarországi esetszámokról elmondta, hogy Magyarország jól kombinálta a közegészségügyi és a szociális intézkedéseket, a lakosság pedig együttműködő volt.
  • A világon egyre jellemzőbb a kormányzati döntéshozatal kiszervezése
    A világon egyre jellemzőbb a kormányzati döntéshozatal kiszervezése az Alapjogokért Központ kutatása szerint, és ez sérti a nemzetállamok szuverenitását - mondta Szolomayer Balázs, a kutatóintézet vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.
MTI Hírfelhasználó