„Még a földön is rúgtak” - így verték össze a tiszás provokátorok

Szerző: Magyar Nemzet, Gondola
2026. február 2. 19:03

– Pofon vágtak és a lábamat rugdosták úgy, hogy elestem, még a földön is rúgtak. Fejbe akartak vágni egy üveggel, de elhúztam, így csak az orromat találták el, de az is elkezdett vérezni. El akartak vinni valahová, húztak a karomnál fogva, hogy szálljak be a kocsijukba. Kiabáltam velük, hogy hagyjanak, így elengedtek – nyilatkozta a Bikknek a férfi, aki korábban leleplezte Pócs Jánosnak a gyöngyösi provokátorokat.

A hírportálnak elmondta azt is, a polgármester rendőröket küldött a segítségére, akik elvitték Hevesre kihallgatásra. Kért egy drogtesztet is, hogy bizonyítsa, nem használt kábítószert. – Ott volt a rendőrségen Csík is, aki a lányával és a vejével bocsánatot kért tőlem. Hajnali fél ötkor mentem haza a rendőrségről – idézte fel Csík Miklós tiszás aktivistára utalva, aki a bántalmazást a társaival elkövette.

Pócs Jánost is megfenyegették

Kiderült az is, hogy Pócs János képviselőt Csík Miklós ugyan nem verette meg, „csak” nyilvánosan megfenyegette a Facebookon. A felvételen az aktivista azt mondta: „most leindulok hozzád”, majd hozzátette, hogy ötven emberrel keresi fel a kormánypárti politikust. Azt mondták, ötvenen jönnek, és megtalálnak. Várom őket szeretettel, nem félek. Ez lenne a tiszás szeretetország? Az elmúlt 35 évben, a rendszerváltás óta nem volt olyan, hogy tettlegességig fajuljon egy kampány. A Tisza Párt ezt is elintézte – mondta a Blikknek az országgyűlési képviselő.

Bűnözőket küldött provokálni a Tisza

Az ügy előzménye, hogy Lázár Jánosnak egy félreértett mondata miatt provokátorok jelentek meg a miniszter gyöngyösi Lázárinfóján, ahol a hangoskodó csoport tudatos akcióval próbálta ellehetetleníteni az eseményt. A bekiabálások és az erőszakos fellépés nem spontán tiltakozásra, hanem egy előre megtervezett akcióra utalt. Lapunk úgy tudja, hogy a rendbontásban résztvevők között több olyan személy is megjelent, akiket korábban súlyos bűncselekményekkel hoztak összefüggésbe. Akadtak olyanok, akiket emberkereskedelemmel, zsarolással, sikkasztással, testi sértéssel, zaklatással, illetve szexuális erőszakkal gyanúsítottak vagy vádoltak meg korábban. Vasárnap bizonyosodott be, amit korábban is sejteni lehetett: Pócs János egy helyi férfi információira hivatkozva számolt be arról, hogy a tiszás Csík Miklós húszezer forintot és benzinpénzt fizetett azoknak, akik elmentek balhézni vele Lázár János eseményére. Végül hétfőn délelőtt érkezett a hír, hogy a nyilatkozó férfira rátámadtak, és meg is verték.

Nem maradnak el a jogi következmények

Az ügy kapcsán Kocsis Máté videóüzenetet küldött Magyar Péternek, amelyben leszögezte: – Tisztában vagyok vele, hogy lételemed az agresszió és az erőszak. De talán most túlmentetek minden határon, elindul majd egy büntetőeljárás, aminek a legvégén lehet, hogy te magad vagy. Alakul a következő mentelmi ügyed. Fogd vissza magad egy kicsit, jó? Gondold át! A verést még Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül, az egyik videójában hangsúlyozta: ilyen nem fordult elő 1990 óta, mióta demokrácia van Magyarországon. A kormányfő mindenkit arra kért, legyen észnél a kampány hátralevő részében.

Címkék:

Podcast